Kategória: MH
Világsztárok érkeznek a Nemzeti Atlétikai Központba
A két sztárversenyző a nemzetközi szövetség (WA) gyerekatlétikai programjának nagykövete. Ez egy olyan kezdeményezés, amely…
Nem tudott gólt lőni a Liverpool
Mindkét magyar válogatott játékos a kezdőcsapatban kapott helyet. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a…
Távozik Tóth Alexék edzője
Az angol klub kedden honlapján jelentette be, hogy a 43 éves tréner nyáron, három idény…
Megint hátrányból fordított a Fradi
A mérkőzés elején ugyan a hazaiak fölényben futballoztak, de a vendégek taktikai szabálytalanságokkal tördelték a…
Az Ikarus összekapcsolja a járműgyártás múltját a jövővel
A program középpontjában a személyes kapcsolatok építése és a szakmai párbeszéd állt: a diákok első…
Új lebonyolítással rendezik meg az úszók nagymedencés országos bajnokságát
A hazai csúcsverseny egyik szenzációja, hogy egy év után újra láthatják a rajongók a kétszeres…
Mbappé ott van a Real Madrid utazó keretében
A világbajnok francia támadó a Girona elleni, pénteki, 1-1-re végződött találkozón sérült meg, a szemöldökénél…
Vereséggel búcsúzott minden idők egyik legjobb amerikai NHL kapusa
A New York Rangers negyvenéves hálóőre nem sokkal a találkozó előtt jelentette be, hogy 19….
Új tárgyalás kezdődött a legendás futballsztár, Maradona halála ügyében
Maradona 2020. november 25-én, 60 éves korában hunyt el, szívrohamban, miközben egy vérrög eltávolítására irányuló…
A negyeddöntős visszavágókkal folytatódik a Bajnokok Ligája
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók (zárójelben az első mérkőzések eredménye): kedd: Atlético Madrid (spanyol)-FC Barcelona (spanyol)…
Negyeddöntőbe jutott a Stollár–Fernandez páros
A magyar, kanadai kettős magabiztosan, két szettben, egy óra alatt győzte le hétfőn a Csiang…
Újra nemzeti színekben indulhatnak orosz és fehérorosz úszók
Mindkét ország sportolói a 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán háború miatt szembesültek különböző tiltásokkal, bizonyos viadalokon…
A Veszprém hat góllal megnyerte a Szeged elleni rangadót
Eredmény: One Veszprém HC – OTP Bank-Pick Szeged 30-24 (11-14) —————————————————- lövések/gólok: 45/30, illetve 39/24…
Szoboszlai: Egyértelmű, hogy van esélyünk
„Ez nem ugyanolyan mérkőzés lesz. Láttuk, mire képes a PSG, és most megpróbálunk minden helyzetet…
Hat számban áll rajthoz Milák Kristóf
A szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában hétfőn többek között arról beszélt, hogy Milák egy…
Az egyik amerikai fogadóirodánál a spanyolok a favoritok
A BetMGM két hónappal a rajt előtt 4,5-szeres pénzt fizet az Európa-bajnok sikere esetén a…
Hosszabbításos magyar győzelem a franciák ellen
A két csapat ebben a szezonban már háromszor is találkozott egymással: a franciák augusztusban 4-2-re,…
Bilbaóban győzött a Villarreal
A nap meglepetését az eddig sereghajtó Real Oviedo okozta, amely simán, 3-0-ra verte idegenben a…
Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra
A kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros vb-aranyérmes, nyolcszoros Eb-győztes versenyző 50, 100 és 200 méter pillangón,…
„A szezon legfontosabb meccsére” nem Szoboszlait követelik a szurkolók
Mint arról mi is beszámoltunk, a csupán 17 esztendős tinisztár, Rio Ngumoha nagy meccsét hozta…

























