Kategória: MH
Pontokat veszített a címvédő Napoli
Gabriel Strefezza góljával már az első percben előnybe kerültek a hazaiak, a nápolyi együttes a…
Ismét kikapott az idén még nyeretlen Tottenham
A mérkőzés egyetlen gólját Nordi Mukiele szerezte a 61. percben. A londoni csapat legutóbb december…
Koleszár Mihály bronzérmes Kairóban
A 113 fős férfi mezőny selejtezőjét három csoportban bonyolították le csütörtökön, s mind a négy…
Piros Zsombor megnyerte a madridi challenger-tenisztornát
A világranglistán 161. magyar játékos a fináléban az osztrák Jurij Rodionovval (176.) csapott össze, pályafutása…
Sinner legyőzte Alcarazt a döntőben
Sinner 2 óra 15 perc alatt nyerte meg idénybeli első találkozójukat. Legutóbb csaknem öt hónappal…
Tyson Fury győzelemmel tért vissza
A 37 éves brit sztár 12 menetet vívott riválisával, aki a második etaptól végig alárendelt…
Az Atlético kikapott Sevillában
A fővárosiakat edző Diego Simeone az összes mezőnyjátékosát lecserélte a Barcelonával szemben szerdán, idegenben 2-0-ra…
Kikapott a görögöktől a magyar csapat
Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese korábbi csoportgyőzelmével már biztosította helyét a sorozat szuperdöntőjében, így a…
Alcaraz-Sinner döntő lesz a Monte-carlói tenisztornán
Előbbi a szülővárosában szereplő Valentin Vacherot-t, utóbbi a német Alexander Zverevet győzte le magabiztosan a…
András Csaba egyéniben is győzött
A WTT honlapja szerint a világranglistán 92. helyezett, ötödik helyen kiemelt magyar játékos – aki…
Nagy lépést tett a bennmaradásért az MTK
A fővárosi együttes két döntetlen és négy vereség után nyert újra pályaválasztóként. A zalaiak november…
A csehek legyőzésével négyes döntőbe jutott a magyar válogatott
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese kétpontos előny birtokában és kedvező egymás elleni eredménnyel a zsebében…
Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán
A világranglistán 161. magyar a szombati elődöntőben a nyolcadik kiemelt brit Toby Samuellel (169.) csapott…
Djokovic a 2028-as olimpiával vonulna vissza
„Szeretnék a 2028-as olimpián szerb zászlóval a kezemben visszavonulni. Ez csodálatos lenne” – nyilatkozta a…
Az Újpest is legyőzte a Kazincbarcikát
A lila-fehérek a sikerükkel biztosan a következő idényben is az élvonalban szerepelnek, míg a sorozatban…
A FIFA nem viszi Mexikóba az iráni válogatott meccseit
Irán február vége óta háborús konfliktusban áll Izraellel és a vb egyik rendezőjével, az Egyesült…
András Csaba egyesben bejutott a negyeddöntőbe
A WTT honlapja alapján a világranglistán 92. magyar játékos – aki március közepén tornát nyert…
Botrány Barcelónában
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Atlético Madridtól hazai pályán elszenvedett 2–0-s vereséget követően a Barcelona hivatalos közleményben jelezte, panaszt…
A Ferencváros tartja a lépést a Győrrel
Pályaválasztóként a Ferencváros a legutóbbi húsz Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzése közül csak egyet veszített el,…
Háromgólos ETO-siker Felcsúton
A felcsúti együttes pályaválasztóként mindössze 16 gólt szerzett az idényben, csak a sereghajtó Kazincbarcika ért…


























