Sztárparádé és rekordlétszám a Balaton-átevezésen
Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén. A Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot…
Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén. A Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot…
Elismerő nyilatkozatok! A junior torna-világbajnokság sajtócsapata a nemzetközi szövetség elnökét és sportigazgatóját, valamint Győr polgármesterét is kérdezte a vasárnap befejeződött…
A 2018-as Európa Bajnokság után ezúttal az Európa Játékokon brillírozott Vecsernyés Dávid. A Budapest Honvéd tornásza az európai szövetség meghívására…
Magyar bronz a végére! Balázs Krisztián harmadik lett a nyújtó döntőjében, így felállhatott a dobogó harmadik fokára a sporttörténelmi junior…
Koreai, japán, kanadai, amerikai és orosz aranyak szombaton, a Győrben zajló junior torna-világbajnokság szerenkénti döntőinek első napján
Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya nagyon pozitívan értékelte az Európa Játékokat, amelyen négy arany- és öt ezüstérmet…
Az Európa Játékok kajak-kenu versenyhelyszíne csütörtökön extrém széllel és esővel várta a versenyzőket. Szerencsére ez nem zavarta meg a magyarokat,…
Bejutott a döntőbe a Budapest Honvéd tornásza, Vecsernyés Dávid az Európa Játékok selejtezőjéből. Az európa-bajnoki bronzérmes sportoló már a vasárnapi…
Kopasz Bálint a portugál Fernando Pimentát megelőzve aranyérmet nyert a rendkívül fontos K1 1000 méteres olimpiai számban a minszki Európa…
Több magyar hajó is a legjobb idővel került a fináléba az Európa Játékok kajak-kenu versenyeinek nyitónapján.
Számos világváros után végre Budapesten is megnyílt az adidas RUNBASE mozgás- és futóközpont, amelynek célja, hogy egyedülálló bázist nyújtson az…
Egy hét gyaloglás után már az 5000 méter magasan, a Godwin Austen-gleccser oldalmorénáján található K2 alaptáborban készül Klein Dávid és…
Jó formában van a magyar válogatott. A hétvégén kezdődő hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat két nemzetközi tornán is…
Vasárnap elutazott a magyar kajak-kenu válogatott a minszki Európa Játékokra, amely gyakorlatilag a sportág Európa-bajnokságának felel meg. A versenyek kedden…
Az Öreg-Túr folyón, a Felső-Tisza vidékén, valamint a Bodrogzúgban vízitúrázott május közepén Ördög Nóra és Nánási Pál családja. A házaspár…
Hüttner Csaba szövetségi kapitány javaslatát elfogadta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, így véglegessé vált az Európa Játékokon induló magyar válogatott…
Négy arany, három ezüst és hét bronzéremmel zárták az első versenynapot a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyen. Karate,…
Az egyesekben nem született meglepetés kedden a második kajak-kenu válogatón, Kozák Danuta és Kopasz Bálint ismét verhetetlen volt. Az 1000…
Megvédte világbajnoki címét a SUP Race Hungary férfi csapata a Franciaországban rendezett Red SUP Dragon-világbajnokságon.
Virbán Martin a magyar ökölvívó válogatott tagjaként elindul kedden Minszkbe, a II. Európa Játékokra, ahol szeretne a lehető legjobb formájában…