Vecsernyés Dávid a döntőben

Bejutott a döntőbe a Budapest Honvéd tornásza, Vecsernyés Dávid az Európa Játékok selejtezőjéből. Az európa-bajnoki bronzérmes sportoló már a vasárnapi döntőre koncentrál.

Vecsernyés Dávid eredeti tervei között nem szerepelt a 2019-es Európa Játékok. Az európai szövetségtől indulási jogot kapott. És ha már ott volt, akkor meg sem állt a döntőig.

„Hosszú nap volt főleg, hogy talajon kezdődött a verseny és nagyon lassan ment végig. Az első három szernél bent voltam a versenyteremben és drukkoltam Babos Ádámnak. Az ugrásnál mentem ki melegíteni. Elégedett vagyok, ez az első lépcsőfok bár érzem, hogy ennél a gyakorlatnál sokkal többet tudok. Sajnos a felkészülésben voltak gondok, de bíztam benne, hogy egy könnyebb, de szép és hibátlan gyakorlattal ott lehetek.”– kezdte az élménybeszámolót Vecsernyés Dávid.

2015 után másodjára rendeznek Európa Játékokat. A hangulatra nem lehet panasz.

„A hangulat remek, már a selejtezőn is majdnem telt ház volt, és azért elég nagy csarnokról beszélünk, úgyhogy jó érzés volt ennyi ember előtt versenyezni. A bekerülést az is nehezítette hogy csak a hat legjobb versenyző került a döntőbe az eddigi nyolc helyett. Tudtam, hogy mivel magamhoz képest egy gyengébb gyakorlattal készültem, nem férnek bele hibák. 8.5-ös kiviteli pontszámot tűztem ki célul. Ez másfél tizeddel lett kevesebb, de nem vagyok elégedetlen. Örülök, hogy így is meglett a döntő.”

A nyújtó döntőt vasárnap rendezik.

„Még nem tudom hogy milyen gyakorlattal indulok a döntőben. Ezt még át kell beszélnem az edzőmmel, Kelemen Zoltánnal. Érmet szeretnék nyerni, ez nem kérdés.”

Túl sok pihenőre nem marad idő, hiszen Vecsernyés Dávid pénteken már újra edz. A következő cél a sikeres döntő vasárnap.