Charles De Ketelaere ma 22 éves

Charles De Ketelaere, a Milan támadó-középpályása ma ünnepli a 22. születésnapját.

De Ketelaere 2001. március 10-én született Brugge városában, Belgiumban. Hét évesen csatlakozott a helyi futballcsapat, a Club Brugge akadémiájára. Gyerekkorában teniszezett is, de végül a futballt választotta. Összesen 11 évet töltött a belga alakulat utánpótlásában, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2019 szeptemberében 18 évesen, 6 hónaposan és 15 naposan bemutatkozott a felnőtt csapatban egy Borains elleni 3-0-ra megnyert kupameccsen. Egy hónappal később a Bajnokok Ligájában is debütált Philippe Clement kezei alatt a Paris Saint-Germain ellen.

Ezt követően fokozatosan egyre több játéklehetőséget kapott a Brugge színeiben, majd alapemberré vált a kezdőcsapatban. A 2020/21-es szezonban már állandó játéklehetőség mellett 46 meccsen 5 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki, azonban igazán az előző idényben jött el számára az áttörés. De Ketelaere 49 tétmeccsen összesen 28 gólból vette ki a részét, méghozzá 18 találat és 10 assziszt formájában, mindezt úgy, hogy játszott középcsatárként, szélsőként, árnyékékként, támadó-középpályásként és középpályásként is.

2022 nyarán a Milan vezetősége bejelentkezett érte, viszont a Brugge sokáig ellenállt. De Ketelaere számos – pénzügyi szempontból jóval kedvezőbb – ajánlatot utasított vissza a Premier League-ből és egyértelművé tette, hogy a Rossoneriben akarja folytatni a pályafutását. Végül hosszú heteken keresztül tartó tárgyalások eredményeképpen a Milan és a Brugge megállapodott egymással. A belga válogatott futballista játékjogáért 32 millió eurót fizetett a milánói klub.

De Ketelaere nagy reményekkel és elvárásokkal érkezett, azonban az első hónapokban nem tudott olyan teljesítménnyel előrukkolni, mint amit vártak tőle. Eddig 29 mérkőzésen 1200 játékpercet töltött a pályán és 1 gólpasszt osztott ki a Milanban. A Serie A-ban 25 forduló alatt mindössze 7 alkalommal volt kezdő és az elmúlt hónapokban többnyire csak csereként jutott szóhoz.

VÁLOGATOTT:

2020 novemberében meghívót kapott Roberto Martineztől a belga válogatottba és egy Svájc elleni 2-1-re megnyert felkészülési meccsne mutatkozott be. A korábbi években szerepelt az U16-tól egészen az U21-es korosztályos válogatottban. De Ketelaere eddig összesen 11 mérkőzésen játszott a nagyválogatottban és egy gólt szerzett, nevezetesen 2021 októberében Olaszország ellen a Nemzetek Ligájában. 2022 novemberében részt vett a katari világbajnokságon és 1 meccsen lépett pályára.

CHARLES DE KETELAERE

ADATOK:

Teljes név: Charles Marc S. De Ketelaere
Születési dátum: 2001.03.10.
Születési hely: Brugge, Belgium
Poszt: támadó, támadó-középpályás
Magasság: 1,92 m
Mezszám: 90
Mérkőzések a Milanban: 29
Gólok a Milanban: 0
Gólpasszok a Milanban: 1

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2022.08.13. Milan-Udinese 4-2
Olasz kupa – 2023.01.11. Milan-Torino 0-1
Belga bajnokság – 2019.11.22. Brugge-Oostende 2-0
Belga kupa – 2019.09.25. Borains-Brugge 0-3
Bajnokok Ligája – 2019.10.22. Brugge-PSG 0-5
Európa Liga – 2020.02.20. Brugge-Man. Utd 1-1

MEGNYERT TRÓFEÁK:

Belga bajnokság: 3x – (2019/20, 2020/21, 2021/22)
Belga szuperkupa: 2x – (2021/22, 2022/23)

Isten éltesse sokáig!