Chilei támadót igazolhat a Milan vezetősége

A legfrissebb hírek szerint a Milan vezetősége tárgyalásokat folytat a chilei élvonalban szereplő Universidad de Chile együttesével Dario Osorio szerződtetéséről.

Január 31-én zárul a téli átigazolási időszak Olaszországban és a klub vezetősége szeretne egy támadót igazolni a következő napokban.

Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője közölte, hogy a Milan tárgyalásban áll a Universidad de Chile vezetőivel Osorio átigazolása ügyében. A felek kevesebb mint 5 millió eurós átigazolási árról egyeztetnek. A folyamatban lévő tárgyalásokról Olaszországból és Chiléből is megerősítés érkezett.

A 2004-es születésű futballista tavaly februárban debütált a chilei bajnokságban a felnőttek között és eddig összesen 27 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 7 gólt szerzett. Ráadásul eddig 3 alkalommal szerepelt a chilei válogatottban. Posztját tekintve jobb szélső támadó, azonban a bal szélen is bevethető. A 19 éves tehetség nem rendelkezik EU-s útlevéllel, ám a Milan számára elérhető a szerződtetéséhez szükséges kvóta.

A klub közvetlenül tárgyal a chilei klubbal közvetítők bevonása nélkül és a cél, hogy a téli mercato végéig lezáruljon a transzfer. A Milan játékosmegfigyelői már hónapok óta figyelték Osorio játékát és a vezetőség úgy döntött, hogy megkísérli a szerződtetését.

A Milan mellett több Premier League-ben szereplő klub is érdeklődést mutat iránta.