Kategória: Kormánysport
Úszás – Megszületett a magyarok 1000. érme
Két arany- és két bronzérmet szerzett a magyar csapat a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján, ahol megszületett a magyar úszósport 1000. érme is, Hosszú Katinka jóvoltából. Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet nyert 200 méter pillangón. A délelőtti előfutamból Jakabos egyéni legjobbját fél másodperccel megközelítve 2:04.97 perccel az első, míg Hosszú 2:05.14-gyel […]
Műkorcsolya – Schermann Regina indulhat az ifjúsági téli olimpián
Két arany- és három bronzérmet szereztek a magyar műkorcsolyázók a Gyakorló Jégcsarnokban zajló Mikulás-kupán, amely egyben válogató is volt a 2020-as, lausanne-i ifjúsági téli olimpiára. Kiderült, Schermann Regina képviselheti a hazai színeket Svájcban. „Örülök, hogy nem volt igazam korábban, s a négy helyett öt érmünk született tegnap. Ráadásul ebből kettő arany, három meg bronz. Leginkább a […]
Úszás – Késely Ajna ezüstérmes 800 méteren a rövidpályás Eb-n
Késely Ajna ezüstérmet nyert 800 méter gyorson, míg Holló Balázs a negyedik, Gyurta Gergely pedig a hetedik helyen végzett 400 méter vegyesen a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokság második versenynapján. A két magyar érdekeltségű döntő közül elsőként a férfiak vegyesét rendezték. A délelőtti előfutamban Holló az ötödik, Gyurta a hatodik legjobb eredményt érte el, de mivel a […]
Síugrás – Vörös Virág történelmet írhat
Lillehammerben indul a hétvégén a női síugrók idei világkupa sorozata magyar résztvevővel. Vörös Virág, akinek a nyári Grand Prix-n sikerült a pontszerzés, a VK-sorozat történetének első magyar világkupa pontjait is begyűjtheti a szezonban. Visszatért Lillehammerbe Vörös Virág, aki tavaly a magyar nők közül elsőként itt indult nagysáncon a síugrók világkupa-sorozatában. Ebben az évben már több […]
Úszás – Hosszú arany-, Jakabos ezüstérmes 400 méter vegyesen a rövidpályás Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján. A fináléban a háromszoros olimpiai bajnok 4:25.10 perces idővel védte meg címét, míg Jakabos 4:28.76-tal csapott célba. A Lobanovszkij Maxim, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Szabó Szebasztián összeállítású 4×50 méteres férfi gyorsváltó az ötödik helyen végzett. A kettős magyar siker […]
Sakk – Kozák Ádám kétszeres Európa-bajnok
A 17 éves Kozák Ádám azután, hogy az U18-as fiúk között megnyerte a tallinni rapid sakk Európa-bajnokságot, a közvetlenül utána rendezett korosztályos villám kontinensviadalon is az élen végzett. A Tallinnban rendezett ifjúsági rapid és villám sakk Európa-bajnokságon parádézott Magyarország legfiatalabb nagymestere, a 17 éves Kozák Ádám. Előbb a 31 fős villámmezőny kilencedik kiemeltjeként indulva hét győzelemmel […]
Bemutatták a 2019-es sportévkönyvet
A Magyar Olimpiai Bizottság szerkesztésében és gondozásában megjelent a Sport 2019 évkönyv. A kiadványt sajtótájékoztató keretében mutatták be a szerzők jelenlétében. A Larus Étteremben rendezett esemény elején együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a MOB és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. vezetői. A sajtóeseményen részt vett néhány élsportoló, akivel a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programjának hozzájárulásával […]
Fed Kupa – A Papp László Sportarénában lesz a döntő torna
A Papp László Sportarénában rendezik jövő áprilisban a női tenisz Fed Kupa döntőjét. A Magyar Tenisz Szövetség sajtóközleménye szerint a szervezet a kormányzattal karöltve már elkezdte a finálé előkészítését, melynek nemcsak jövőre, hanem 2021-ben és 2022-ben is Budapest lesz a házigazdája. “A szervezési munkákkal jól haladunk, folyamatosak a szakmai egyeztetések a Nemzeti Sportügynökség kollégáival, úgyhogy […]
Özbas Szofi, aki nem éremre hajt, de legtöbbször arannyal távozik
Úgy tűnik, Özbas Szofi ráérzett a siker ízére. Az ifjúsági olimpiai bajnoki cím után idén sem torpant meg, a junior világ- és Európa-bajnoki címet követően az U23-as Eb-n sem talált legyőzőre. Tette mindezt pár hónap leforgása alatt. A Ceglédi VSE 18 éves cselgáncsozója ott lehet Tokióban, de ahogy a kisebb versenyeken, úgy az olimpián sem […]
Taekwondo – A felnőttek között is remekelt, ifjúságiként aranyat szerzett
Az egy hónappal ezelőtti felnőtt Eb-n bronzéremig jutó Józsa Leventének a dublini ifjúsági olimpiai súlycsoportos Európa-bajnokságon a legjobb tizenhat közé kerülésért is meccselnie kellett, de az első négy összecsapása végig sem ment, mindet idő előtt befejezte. A fináléban szoros meccset vívott, ám az arany az ő nyakába került. Józsa két menet alatt letudta első mérkőzését […]
Koczó nyerte a generációk csatáját
Hatalmas küzdelemben dőlt el a stílusok, generációk csatája. A Vilmos Endre Sportcentrumban megrendezett “Prepare for Glory” gála legjobban várt mérkőzése Káté Gyula és Koczó Henrik között zajlott. A sportszerű mérkőzésen az ifjú muaythai harcos diadalmaskodott. A boksz vs. muaythai címkével is felruházott összecsapáson, a 37 éves, tízszeres magyar bajnok, ifjúsági világbajnok, Eb-ezüstérmes, háromszoros olimpiai résztvevő […]
Vívás – Fair Play-díjat kapott a magyar férfi kardválogatott
Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő – a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség – után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar férfi kardcsapat a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i gáláján. A júliusi vb-n a férfi kardcsapatok fináléjában az ázsiaiak 45-44-re győztek – ezzel sorozatban harmadszor lettek világbajnokok -, de az összecsapáson több vitatott ítélet […]
Liu Shaoang világkupa-győztes 500 méteren
Liu Shaoang ritkán látható fölénnyel nyerte meg az 500 métert a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupájának nagojai állomásán az 1000 méteren szerzett ezüstérme után. A váltóval olimpiai bajnok 21 éves versenyző a negyed- és az elődöntőben is bátyjával, Liu Shaolin Sándorral szerepelt azonos futamban, előbbiből még kéz a kézben jutottak tovább, utóbbiban viszont Liu Shaolint szabálytalanság miatt […]
Orbán Viktor a NOB elnökével tárgyalt Lausanne-ban
Orbán Viktor miniszterelnök a svájci Lausanne-ban Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének meghívására megbeszélést folytatott a NOB vezetőivel, valamint megtekintette a szervezet új székházát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. A magyar delegáció tagja volt Schmitt Pál, a NOB magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, olimpiai bajnok […]
WSLA – Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc Monte-Carlóban
Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán. A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – “a sport Oscarjaként emlegetett kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje […]
WSLA – Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc Monte-Carlóban
Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán. A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – “a sport Oscarjaként emlegetett kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje […]
Polgár Judit kapja elsőként az Európai Sakk Legenda díjat
Polgár Judit veheti át az Európai Sakkszövetség első ízben odaítélt díját az Európai Sakk Legenda női kategóriában. Az Európai Sakkszövetség European Golden Pawn (Európai Arany Gyalog) néven alapított új díjat, amit mostantól évente osztanak ki a sakkozásban elért teljesítményt és a sakkal kapcsolatosan végzett kimagasló tevékenységet díjazva, idén 12 kategóriában – tájékoztatta a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) az […]
MOKSZ – 10 napon át Santa Claus Cup
Nemcsak a Mikulás gyárában, hanem a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnél is beindul a nagyüzem: péntektől 10 napon át több mint 630 sportoló méri össze tudását a Gyakorló Jégcsarnokban. Először a Short Track Santa Claus Cup keretében 7 ország 200 feltörekvő rövidpályás gyorskorcsolyázójáért szoríthatunk, akiktől aztán hétfőn a műkorcsolyázók és jégtáncosok veszik át a stafétabotot. Az […]
Karate – Egyedülálló világversenyt rendez Budapest
A Magyar Karate Szakszövetség, a Stabilitás Sport Promotion szervezésében, az elmúlt években megrendezett nagy sikerű őszi karate programsorozatot követően, idén is nagyszabású rendezvénysorozatot szervez november végén Budapesten, amely egy karate csapat világverseny, illetve egy családi sportnap és bemutató show keretében színvonalas programot biztosít a versenyzők, a fiatalok és a családok részére. Az egyedülálló kezdeményezés a […]
Úszás – Milák Kristóf több éremre hajt Tokióban
Milák Kristóf szeretne jó időket úszni a decemberi rövidpályás országos bajnokságon, a jövő évi, tokiói olimpiáról pedig nem akar “csak” egy éremmel hazatérni. A Bp. Honvéd világ- és Európa-bajnoka erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bemutatták a főszereplésével készült reklámfilmet, a Szerencsejáték Zrt. Tippmix-kampányának egyik fő elemét. A kampány szlogenje az, hogy “Több mint szerencse. […]


























