Műkorcsolya – Schermann Regina indulhat az ifjúsági téli olimpián

Műkorcsolya – Schermann Regina indulhat az ifjúsági téli olimpián

Kormány Sport

Két arany- és három bronzérmet szereztek a magyar műkorcsolyázók a Gyakorló Jégcsarnokban zajló Mikulás-kupán, amely egyben válogató is volt a 2020-as, lausanne-i ifjúsági téli olimpiára. Kiderült, Schermann Regina képviselheti a hazai színeket Svájcban.

„Örülök, hogy nem volt igazam korábban, s a négy helyett öt érmünk született tegnap. Ráadásul ebből kettő arany, három meg bronz. Leginkább a junior lányok szereplésére vagyok büszke: négy magyar lány volt első tízben, azon belül az első, a harmadik és a negyedik helyet is megszerezték erős mezőnyben. Mivel a Mikulás-kupa egyben válogató is, eldőlt, hogy Schermann Regina képviseli hazánkat az ifjúsági olimpiai játékokon. Krizsanovszky Lili és Szigeti Bernadett is szépen korcsolyázott, látszik a fejlődésük” – értékelte a Mikulás-kupa negyedik napját dr. Vardanjan Gurgen, a MOKSZ műkorcsolya ágazat igazgatója a szövetség honlapjának a helyszínen, a Gyakorló Jégcsarnokban.

Basic Novice lányok között két kategória volt: A és B. Az A csoportban nagyon szépen szerepeltek a magyarok: Papp Vivien megnyerte a versenyt, Major Martina harmadik lett. Az első tízben nyolcadikként végzett Virányi Laura a huszonhat fős mezőnyben. A Basic Novice B csoportban Tóth Kurucz Luca hatodik lett. A fiúk Intermediate Novice mezőnyében Csaba Máté szerzett bronzérmet.

„Jó nap volt, sok hasonlót szeretnék.  Pénteken folytatódik a küzdelem, egészen pici, öt-hat-hét éves versenyzőkkel, akikért – az előzetes bejelentkezések szerint – rengeteg diák szorít” – fogalmazott az ágazat vezetője.

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu