Címvédésre és HFL-győzelemre készül a Farkasfalka

Négy fronton is indul a Budapest Wolves idén!

11088820_858632300889980_7539173353099800608_oAz biztos, hogy idén is új HFL-győztesünk lesz, hiszen a Bratislava Monarchs idén úgy döntött, hogy nem indul a megmérettetésen, így a sorozat történetében továbbra sem lesz címvédés. Viszont a Budapest Wolves megvédené magyar bajnoki címét, amelyre természetesen megvan a reális esély. Ám ahogy a mondás is tartja, mindig a címvédőnek a legnehezebb.

A Farkasoknál is nagy változások történtek a legutóbbi HFL-szezonhoz képest. Több legendás játékos is szögre akasztotta a cipőjét, köztük Pethő Ferenc, aki a támadófal egyik emblematikus figurája volt. Ettől függetlenül a fővárosiak bő kerete és a sok új érkező pótolhatja majd a visszavonult focistákat. Idén futó és elkapó poszton is erősítettek a Farkasok egy multifunkcionális emberrel, Aaron Osborne-nal. Ám a klub nem felejtette el a védelmet sem, és egy kiváló passzsiettetőt hoztak a csapathoz, mégpedig Robert Oatsot.

„Minden évben van pár visszavonuló játékosunk és többen érkeznek vagy más csapatoktól vagy az utánpótlás csapatainkból” – mondta Kovács István, a Wolves vezetőedzője. – „Ez idén sem lesz másként. A tervek szerint érkezik két import játékos is a csapathoz a szezonra. Minden évben azon van a hangsúly, hogy előrébb tudjunk lépni és szakmailag tudjunk fejlődni. Úgy gondolom, hogy idén is jó keretünk lesz összességében. A cél a magyar bajnoki cím megvédése és a HFL megnyerése.”
10857254_861905250562685_2634793224726099231_o
Évről évre a Farkasok mérettetik meg magukat a legtöbb fronton, legyen szó a felnőttekről vagy akár csak a juniorokról. Ez idén sem lesz másképp. Tavaly Kovács István tanítványai megnyerték az osztrák Divízió II-t és nem meglepetés, hogy idén egy osztállyal feljebb indulnak majd. De talán a legnagyobb kihívást az IFAF Bajnokok Ligája jelentheti a fővárosiaknak, már csak az ellenfeleket nézve. A Farkasok egy csoportba kerültek a már-már ősi riválisnak nevezhető Vukovi Belgráddal ­–sokan jól ismerhetjük a két csapat közös múltját a CEFL-ből­–, illetve a Milan Seamennel. A Tengerészek az utóbbi két esztendőben olasz bajnokok voltak, amely már sokat elmond az együttesről.

„Az osztrák divízió I-ben a rájátszásba kerülés a cél, ott pedig már bármi megtörténhet” – beszélt a célokról Kovács István. – „Sajnos nem tudjuk, milyenek lesznek az erőviszonyok, de biztosan kemények lesznek az ellenfeleink. Jól kell beosztanunk az erőinket, hogy el tudjuk érni a céljainkat mind a három bajnokságban, ahol indulunk az osztrák ligában, a HFL-ben és a Bajnokok Ligájában.”
11703270_898545180232025_3948260501243059662_o
Nem szabad elfeledkezni a fiatalokról és az újoncokról sem, akik a szakvezető szerint szintén játéklehetőséget kapnak majd. A Wolves indít egy másodikszámú alakulatot is a Divízió I-ben. Tavaly a junior szezonban már feltűnt néhány csiszolatlan gyémánt a fiataloknál, de a tapasztalat is nagyon fontos, hogy az U19-nél is megtartsa domináns szerepét a fővárosi egylet.

„A magyar Divízió I-ben a Wolves 2 indul. A csapat elsősorban az U19-es és U17-es játékosainkból és a felnőtt újoncainkból áll. A cél, hogy minél több játéklehetősége biztosítsunk a felnőtt újoncainknak és az utánpótlás játékosainknak” –fejezte be mondandóját a tréner.

Fotók: Radó Norbert

 

A Budapest Wolves tavaszi programja:

Bajnokok Ligája:
Május 8. (15.00): Vukovi Belgrade (Budapest, Láng Sporttelep)
Május 28. (18.00): Milan Seamen (Milánó, Arena Civica di Milano)

AFBÖ Divízió I.:
Április 10. (16.00): Vienna Vikings 2 (Budapest, Láng Sporttelep)
Április 23. (16.00): Generali Invaders St. Pölten (St. Pölten, Egger Home Field)
Április 30.(15.00): Bratislava Monarchs (Budapest, Láng Sporttelep)
Május 14. (18.00): Vienna Vikings 2 (Bécs, Ravelinstrasse)
Május 21. (15.00): Vienna Knights (Budapest, Láng Sporttelep)
Június 11. (18.00): Vienna Knights (Bécs, ASKÖ Schmelz)
Június 26. (14.00): Bratislava Monarchs (Pozsony, Monarchs Field)
Július 3. (15.00): Generali Invaders St. Pölten (Budapest, Láng Sporttelep)

Hungarian Football League:
Április 2. (15.00): Eger Heroes (Budapest, Láng Sporttelep)
Április 16. (15.00): Budapest Cowbells (Budapest, Láng Sporttelep)
Április 24. (15.00): Nyíregyháza Tigers (Nyíregyháza, NYVSC-pálya)
Május 16. (15.00): Győr Sharks (Győr, Elektromos pálya)
Május 22. (15.00): Miskolc Steelers (Budapest, Láng Sporttelep)

HAFL Divízió I.:
Április 3. (15.00): Dunaújváros Gorillaz (Dunaújváros)
Április 16. (15.00): Miskolc Renegades (Miskolc)
Április 23. (15.00): Szekszárd Bad Bones (Budapest, Láng Sporttelep)
Május 22. (15.00): Budapest Cowbells 2 (Budapest, Láng Sporttelep)
Május 29. (15.00): Tatabánya Mustangs (Tatabánya)
Május 12. (15.00): Gladiators (Budapest, Láng Sporttelep)

Forrás: http://mafsz.org – RSS