Címvédésre készül a regnáló bajnok

Karim Trabelsi elégedett az újonnan érkezettek teljesítményével, és sorba állította a számára legveszélyesebb csapatokat.

Hullámzó alapszakasz, stabil rájátszás. Ez jellemezte a Budapest Cowbells-t 2017-ben. Ha valamiben mindig is profik voltak a Kolomposok, akkor az a formaidőzítés és természetesen az országszerte ismert defense-t sem lehet kifeledniSteelers_Cowbells_HFL_20170708210503_b. Ez meghozta a sikert tavaly a fővárosiaknak a Hungarian Football League-ben (HFL). Most pedig a címvédés lesz a szemek előtt. Ennek érdekében kisebb módosításokat végeztek, emellett az új igazolások a keretben és az edzői stábban komoly erősítésnek bizonyulnak.

Karim Trabelsi vezetőedző is elégedett, sőt, kiemelte, hogy nagyon jól döntött a klub a két új szakember kiválasztásával. A Cowbells trénere egyértelműen kiemelte, hogy fejlődniük kell a tavalyi szezonhoz képest, mivel a támadósoruk nem muzsikált az elvártaknak megfelelően.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Gyenge kezdés után belejöttetek a játékba és végül megérdemelten nyertetek tavaly. Idén mennyire lesz nehéz dolgotok abban, hogy megvédjétek a címeteket?
Minden címvédés nehéz. Egyébként nem szeretem a cím”védés” szót. Mi újat nyerni megyünk, nem pedig a régit megvédeni. A kérdésedre a válasz pedig nagyon nehéz. Minden csapat egyre több importtal játszik. Talán az egyik legjobb példa a Dunaújváros. Több mint három csapattal dolgoznak együtt és osztoznak az import terheken.Steelers_Cowbells_HFL_20170708205957_b

Miben kell fejlődnie szerinted a Cowbells-nek?
A támadósorunknak. Képesnek kell lennünk több mint 21 pontot felrakni minden egyes meccsünkön, tavaly ez nem sikerült: 14-et átlagoltunk. A vörös zónában nagyon nehézkesen ment az offense. Itt kell mindenképp előrelépnünk.

Mennyire alakult át a keretetek a tavalyi évhez képest?
Bővült és fejlődött a játékos és edzői állományunk. Mészáros Marci és a Papp Peti eddig például jól beilleszkedtek, de természetesen ez igaz mindenkire. De természetesen a családias hangulat, ami nálunk uralkodik –szerintem– segítik az újakat.Steelers_Cowbells_HFL_20170708203100_e

Milyenek az új edző társaid? Nehéz volt megtalálni velük a közös hangot?
Talán az eddigi legjobb döntésünk volt. Sokat tanultunk az érkezőktől és rengeteget fejlődtek a játékosok is nekik hála. Larry és Tony az edzésmunkánkat és a stratégiánkat tökéletesítette A srácok pedig a technikai részben és játékintelligenciában léptek egy szinttel feljebb.FEZEN_MAFSZ

Milyenek az új játékosok, akik érkeztek?
Kiválóak. Eddig nagyon meg vagyok elégedve velük és természetesen, ahogy említettem a beilleszkedésük jó ütemben haladt. Készen állnak az új szezonra.Steelers_Cowbells_HFL_20170708194440_b

Mit gondolsz az idei HFL mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?
Minden ellenfelünk veszélyes. Ha most kellene sorrendet állítanom, akkor egyértelműen a Steelers lenne az első, mert nagyon csendben vannak. Nincs veszélyesebb, mint egy fekete lóként megbélyegzett együttes. Nem tudni, hogy az Egerből néhány játékos hol folytatja pályafutását, de sejteni lehet, hogy Miskolc felé vették az irányt. Az Enthroners következik a sorban, sok válogatottat igazoltak és az importjaik is erősek. A felkészülési meccseik megmutatták, hogy ezeknek az embereknek milyen képességeik vannak. Ezután jönne a Gorillaz, amely 6 importot foglalkoztat. És természetesen a Tigers is köztük van, hiszen róluk sem tudunk semmit.

Mi lesz a csapat célja a HFL-ben és a CEFL-ben?
A HFL-ben bajnokok akarunk lenni ismét, a CEFL-ben pedig minimum a rájátszásig szeretnénk jutni.

Alapítás éve: 2014
Hazai pálya: Angyalföldi Sportközpont
Edzői stáb: Karim Trabelsi (vezetőedző), Andre Bynoe (futók), Tony Addona (Offense koordinátor), Mocskonyi Gergely (O-line), Végh Imre (defense koordinátor), Szücs Tibor (D-line), Értékes Christos (special team)
Távozók: –
Érkezők: Tony Addona, Hector Miranda, Mészáros Márton, Papp Péter, Pesti Kristófcowbells

Forrás: http://mafsz.org – RSS