Citroen vs. Zengő – Mit választanék?

Rajongók kérdezték Magyarország első számú autóversenyzőjét, többek között a jövőről, Formula-1-ről, tehetségkutatásról, szimulátorozásról, érzelmekről.

Amikor a Batakon játszottál Grosjeannal és Maldonadóval, milyennek találtad Maldonadót? (Budai Dávid)

Elég kevés időt töltöttünk együtt egy közös támogatónk rendezvényén. Nekem élőben közlékenyebb és közvetlenebb figurának tűnt, mint Grosjean, amin kicsit meglepődtem. A Batak részéből pedig nem lehetett komoly következtetéseket levonni, mert az egy egyszemélyes játék, mi pedig a fotók kedvéért négyen álltunk oda, így nem arra fektettük a hangsúlyt, hogy összemérjük a tudásunkat.

Várhatunk-e valamikor egy Michelisz-Zengő tehetségkutató programot? (Kiss Dávid)

A Zengő Motorsportnál jelenleg is egyre több fiatal próbálhatja ki magát. Természetesen én is próbálok ebben szakmai segítséget nyújtani, de ahhoz, hogy ebbe mélyebben el tudjak merülni, sajnos nincs elég időm, energiám. De mondom, annak ellenére, hogy nem volt hivatalosan kiírt program, Zoli folyamatosan figyeli a tehetségeket a szimulátoros világban és más szakágakban.

Milyen volt a nyári szabadságod? Hogy telt a holiday? (Pulay Zsuzsa)

Most nem voltam nyaralni sehol sem, ezen a nyáron az esküvőszervezés kötötte le minden időnket. Ez egy elég emberes feladat, azt vettem észre, hogy minden egyes részletkérdés esetén előbukkan két újabb megoldandó probléma. Augusztus elején volt egy kicsit több időm pihenni, de ahogy közeledik az időpont, úgy leszek egyre izgatottabb.

A nemrég bevezetett FIA-szabály szerint az F1-be csak megadott pontszám felett lehet bekerülni. Ha valaki a WTCC-ben háromszor bajnok a következő években, akkor az bekerülhetne az F1-be. Ha lenne esély, kipróbálnád? (Horváth Péter)

Ez a szabály egyelőre csak arról szól, hogy a Forma-1-hez szükséges szuperlicencet ki lehet váltani más kategóriákban gyűjtött pontokkal. Az, hogy valakinek megvan a kellő pontszáma, egyáltalán nem jelenti azt, hogy automatikusan versenyezhet az F1-ben, csupán az elvi lehetősége van meg rá. Ez a sorozat autóversenyzőként szakágtól függetlenül a csúcs, én is szívesen próbára tenném magam benne, akár egy hivatalos vagy nem hivatalos tesztnapon is.

Hány éves korod óta szimulátorozol, és ez mennyiben segített a továbbiakban? (Nesz Andi)

Tizenéves koromtól szimulátorozom, és azt kell mondanom, hogy tud adni alapokat a vezetéshez. Nem ezen tanulható meg, hogy mitől lesz gyors egy kör, de nagyon jó fogódzkodókat ad hozzá. Egyértelműen a szimulátoré a jövő, látszik, hogy az elmúlt években sokan felismerték, hogy ezen lehet akár kinevelni is versenyzőket.

Amikor egybeesik a WTCC és az F1, valamikor végignézed felvételről később a versenyt? (Várkonyi Ági)

Mindig megnézem, és igyekszem úgy alakítani, hogy ne tudjam a végeredményt, de ez sajnos sokszor nem jön össze. Jellemzően beleesek abba a hibába, hogy nem is feltétlen az F1-es eredményekre vagyok kíváncsi, csak bekapcsolva hagyom a rádiót a hazaúton, vagy böngészek a neten, és ilyenkor nagy valószínűséggel belefutok a hírekbe.

Látsz reális esélyt arra, hogy más nagyobb szériákból átjöjjön valaki? (Simon Krisztián)

Erre mindig van esély, ahogy a WTCC rangja emelkedik. Az, hogy sokáig Robert Kubicát nagy esélyesnek tartották számon a Citroënnél, vagy az, hogy Sébastien Loeb itt versenyez, egyértelmű jele annak, hogy a sorozat jó irányba halad. Simán elképzelhető, hogy egy neves formaautós vagy egy DTM-ből ismert pilóta átjön a WTCC-be.

Melyik futamodon voltál a legelkeseredettebb illetve a legboldogabb? (Mayer Zsolt)

A 2011-es makaói futam volt a legrosszabb, ami ha csak az eredményt nézem, nem sikerült tragikusan, de akkor éreztem azt a közvetlen környezetemen, hogy nem feltétlenül biztos a folytatás. Ez lélektani szempontból volt megterhelő. A legboldogabb pedig egyértelműen a két hungaroringi futamgyőzelem.

Ha nagyon mélyen a szívedbe tekintesz, hol versenyeznél a legszívesebben? Gondolok itt versenysorozatra és márkára egyaránt. Kipróbálnál valamit egyszeri alkalommal? (Varga Bertold)

Ralikrosszban egyszer nagyon szívesen próbára tenném magam.

Van már elképzelésed, hogy mivel szeretnél foglalkozni a versenyzés után? (Balla Viktória)

Konkrét elképzelésem nincs, csak azt tudom, hogy melyek azok a területek, amelyek érdekelhetnek. Ugyanakkor annyira élvezem a mostani hivatásomat, hogy komolyabban nem is mélyedtem el abban, hogy mihez kezdenék, ha ezt abbahagynám.

Ha kapnál a Citroëntől egy versenyzői ülést a jövő évtől, elfogadnád, vagy olyan erős kötődés fűz a Zengő-csapathoz, hogy maradnál náluk? (Szűcs Andris)

Versenyzőként ha adódik egy olyan lehetőség, amit megragadva biztosan tudod, hogy a legjobb autóval tudnál menni, akkor azon el kell gondolkodni. Ugyanakkor hiszek abban, hogy a jelenlegi projekt idővel eredményes lesz. Nem tudok erre egyértelmű választ adni, mert van egy olyan énem, amelyik azonnal akarná a sikereket, meg egy olyan is, amelyik lojális a jelenlegi márkájához.

Melyik versenypálya volt a legmegerőltetőbb azok közül, amiken eddig versenyeztél? (Gál Bernát)

Nordschleife. Nagyon sok gyors kanyar van rajta, egyenetlen az útfelület, fizikailag a legkeményebb pályák egyike. A gyors kanyarokban ott már komoly leszorítóerő van, igénybe van véve a nyak, az útegyenetlenségek miatt pedig nagy ütéseket kap az ember. A sok gyors irányváltás következménye pedig, hogy nem lehet lazsálni, végig erősen kell fogni a kormányt.

Forrás: www.formula.hu – RSS