Conte elismerte a Napoli megkeresését

Az olasz bajnokság (Serie A) új idényében gyengén rajtoló címvédő Napoli a napokban már az edzőváltás lehetőségét vizsgálta…

(Photo by Loris Roselli/NurPhoto via Getty Images)

Az olasz sajtó szerint a Napoli komolyan fontolóra vette a nyáron kinevezett Rudi Garcia menesztését, és az egyik legfőbb kiszemeltnek Antonio Contét tartják a helyére.

A legutóbb a Tottenhamnél dolgozó szakembert a Juventus keddi gálamérkőzésén kérdezték a pletykákról, Conte azonban határozott választ adott:

“Hozzám is eljutottak a híresztelések, amelyek nagy klubokkal hoztak engem szóba. Kijelenthetem, hogy pihenni szeretnék, élvezni a családommal töltött időt.”

Ennek ellenére az olasz lapok úgy tudják, hogy történtek egyeztetések a felek között, azonban az anyagi feltételeket illetően nem sikerült megegyezniük, így a Napoli más trénerekkel is tárgyalni fog.

A számos kritikát kapó francia szakemberrel a Partenopei mérsékelten kezdte az új szezont, nyolc mérkőzésből csupán négy nyert meg két-két döntetlen és vereség mellett, így az ötödik helyen máris hétpontos lépéshátrányba került az éllovas AC Milannal szemben.

fociclub