Conti jól érzi magát, az Inter ellen visszatérne

Andrea Conti hosszú kihagyást követően nemrég végig a pályán volt az első csapat és a Primavera közötti edzőmeccsen. Az olasz jobbhátvéd elmondása szerint fontos volt, hogy szerezzen néhány játékpercet.

“Jó formában vagyok és fontos volt, hogy szerezzek néhány játékpercet, még akkor is, ha a tempó nem volt ugyanolyan, mint egy bajnoki meccsen. A legfontosabb, hogy tovább növeljem az intenzitást az edzéseken. Boldog vagyok és jól érzem magam. Tudom, hogy az edző mit vár el tőlünk és ez nagyon fontos. Megpróbáltam a pályán bizonyítani és most folytatnunk kell a kemény munkát.” – mondta Conti az edzőmeccs után.

“Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a barátnőmnek és az ügynökömnek. Ők voltak azok, akik az elmúlt hat hónapban a legközelebb álltak hozzám. Soha nem hagytak magamra, ahogy a klub sem. Mindig hálás leszek nekik a támogatásért.”

“Visszatérés kezdőként? Nem tudom. Őszintén szólva nem beszéltünk erről. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz lenne számomra tétmérkőzésen egyből kezdőként pályára lépni. Talán játszhatok a következő meccsen, de még van egy hét edzés hátra az összecsapás előtt.”

“Sokat kell még dolgoznom, de nagyon jó lenne visszatérni az Inter ellen.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS