Coulthard: A 12 körös időmérő mindenkinek jobb volt

F1

2016. március 8. kedd, 12:16

Az egykori pilóta, David Coulthard a versenyzők mellé állt a kvalifikáció rendszerét érintő változások kritizálásával, de a skótnak a halo-fejvédő használatára is volt néhány jól irányzott ellenérve.

Coulthard ugyani 2008 végén búcsúzott az F1-es versenypályáktól, kommentátorként azonban azóta is szerves része a királykategória eseményeinek, mindkét oldalról gyűjtött tapasztalatai révén pedig olyasvalakinek számít a paddockban, akinek véleményére érdemes odafigyelni.

A mezőny pilótái egy emberként ostorozzák az új időmérős szisztémát, amelyben immár egyesével esnek majd ki a leglassabb autók, ezzel pedig a szabályalkotók azt remélik, hogy folyamatos feszültséget tudnak fenntartani a kvalifikáció során. A versenyzők azt mondják, a jelenlegi rendszerrel sem volt semmi gond, Coulthard azonban még régebbre, az 1996 és 2002 között érvényben lévő rendszerre térne vissza, amely az ő pályafutásának jelentős részét is kitöltötte. Ezen időmérő edzések egyetlen kikötése az volt, hogy egy óra leforgása alatt minden pilóta legfeljebb 12 alkalommal hajthat körbe a pályán.

Dppi_03113006_172

„Véleményem szerint ha egy óra alatt mindenkinek négy próbálkozása lenne, az izgalmas lenne a versenyzőknek. Ha pedig a versenyző élvez valamit, az áthat a rajongókra is. Szívből hiszek abban, hogy minél érthetőbbé teszik a rendszert a nagy tömegek számára, annál vonzóbbá válik maga a sport” – emlegette fel a régi szép időket a skót.

A sportot napjainkban lázban tartó másik újítás, a halo-fejvédő tesztje és tervezett 2017-es bevezetése már két táborra osztotta a mezőnyt, Coulthard viszont azok mellé áll, akik kategorikusan elvetik az extra védelem szükségességét.

„Az élet veszélyes” – szögezte le. „Ha csak ma találnánk fel az F1-et és azonnal olyan eszközökbe bújtatnánk a versenyzőket, amelyekben lehetetlen lenne sérülést szerezni, a sport ugyan még mindig nagyszerű lenne, de az emberek nem ámulnának el azon, hogy hogyan képesek erre a pilóták, hiszen nullára csökkent az esélye annak, hogy bármi bajuk is származzon belőle.”

„Azt kérdezik, hogy szeretnék-e olyan versenyautókat látni, amelyek mérete inkább egy kamionra hasonlít, és a közepén ülő pilótát a világ legbiztonságosabb légzsákjai veszik körül? Én személy szerint nem.”

Forrás: www.formula.hu – RSS