Cross Country a Balaton parton!

2024. június 7-8-án, Alsóörsön, a Varázserdő utcában rendezik meg a TEKNO POINT KLÍMA XCO MK futam-ot, mely egyben az XCO Magyar Kupa második fordulója és UCI C3 besorolású esemény. A versenyen számos kategóriában indulnak a versenyzők, beleértve az elit, master és junior versenyzőket is.

Alsóörsön van egy még kevéssé ismert, remek és szabadon látogatható XCO pálya, mely a település ékköve. A közel 3 km-es pályát a TrailArt kivitelezte és bő egy éve adták át a közönségnek. A maga nemében egyedülállónak mondható többnyire köves erőpálya.

Az önkormányzat és a terület üzemeltetőjének – AMFI Alsóörs – megkeresésére a Superior Racing Team vállalta a verseny megszervezését, hiszen XCO verseny szervezésében nagy tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek. Az egyesület kezdeményezésére elkezdődött egy szinte példátlan összefogás. Első körben megkeresték a környéken regnáló veszprémi MTB csapatot, hogy legyen partner a szervezésben, a rendezvény névadó támogatója pedig a Tekno Point Klíma lett.

A versenyt megelőző napon a hivatalos pályabejárás előtt az alsóörsi iskolásoknak (170 gyermek) lehetőséget adnak, hogy szervezett keretek között kipróbálhassák kerékpáros tudásukat. Remek alkalom lesz ez arra, hogy az iskolások kedvet kapjanak a terep kerékpározáshoz és a verseny megtekintését követően akár a helyi kerékpáros klubokhoz csatlakozzanak.

A verseny központja az lélegzetelállító látványt fog nyújtani, mikor a versenyzők a nézőtéren keresztül kígyó vonalban ereszkednek le a hegyről.

A gyermek futamokat követően 13 órától – míg a felnőttek versenyeznek – több program is szórakoztatja majd a közönséget a maradókat. Külön ki kell emelni, hogy a  környező települések turisztikai életét összefogó Balaton Riviéra Egyesület  is sokat tesz a rendezvény sikeréhez, népszerűsítéséhez! Szállás keresés, foglalás kapcsán is érdemes a Riviérát keresni, hiszen a versenyre érkezőknek külön kedvezményes árú szállásokat ajánlanak.

VERSENYKIÍRÁS ÉS RÉSZLETES INFORMÁCIÓK

2024szo08júnEgész napTechno Point Klíma MTB XCOMagyar Kupa 2. fordulóAlsóőrs – AMFI TrailSzakágMTBKategóriaMKSZ Magyar Kupa,UCI C3

Magyar Kerékpáros Szövetség