Csaba és Anita a topon

Hibátlanul, tizenegy-tizenegy győzelmet aratva nyerte meg az újonc asztaliteniszezők Top–12 bajnokságát András Csaba, illetve Drabant Anita az Ormai László  Csarnokban. Előbbi már a jövő heti, legjobb tizenkét serdülőt felvonultató versenyre készül szintén esélyesként, utóbbi pedig „részben” edzők nélkül diadalmaskodott.

reb Szombaton és vasárnap az újonckorosztály legfontosabb körmérkőzéses megméretését, a krémet az asztalhoz szólító Top–12 bajnokságot tartották Budapesten, a sportági központban, az Ormai László Csarnokban. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a fiúk között a BVSC-Zugló versenyzője, András Csaba győzött, míg a lányoknál a kecskeméti Univer-Sport játékosa, Drabant Anita bizonyult a legjobbnak.

András Csaba nyert  •  Forrás: MOATSZ

„Nagyon szerettem volna jól szerepelni az utolsó újoncversenyemen – mondja András, aki ebben a szezonban már nem is vett részt korosztálya viadalain. – A többi versenyen nem tartottam fontosnak  az indulást, hiszen másfél hónap múlva úgyis kiöregszem a korosztályból. Úgy érzem, hogy végig jól játszottam, minden pontra nagyon koncentráltam.”

Saját bevallása szerint a legnehezebb meccset a várakozásnak megfelelően a nagy rivális Both Olivér (Malév SC) ellen vívta. „Olivér remekelt, az első játszmában elengedte a kezét, akkor nem sokat tudtam tenni ellene, aztán a másodikban nyertem, és utána már nekem ment jobban.”

Csaba semmit sem engedne el a lendületből, a következő hét végén ugyanis a szekszárdi serdülő Top 12-n indul, s nem kisebb céllal, mint hogy az idősebbek között is veretlenül győzzön. Tudja persze, hogy ott jóval nehezebb mérkőzések várnak rá.

Drabant Anita most vasárnap vívott kemény meccseket: a nehézséget elsősorban az jelentette, hogy egyetlen edző sem volt mellette.

„Magunk is aktívan asztaliteniszezünk, és nem tudtuk átszervezni a programunkat, így nem tudtam ott lenni vele, sőt az utolsó négy meccsén a másik tréner is hiányzott mögüle – ad képet a nehezítő körülményekről a fiatal lány edzője, Szabó Krisztián. – Az első napon hétből hétszer nyert, de a nagyobb kihívás vasárnap vár rá. Azt hiszem, növeli a sikerek értékét, hogy azt végül is egyedül érte el. Örülök a győzelmének, mert kisebb hullámvölgyön van túl, remélem, hogy a bajnoki cím visszaadja az önbizalmát.”

ÚJONC TOP 12, ORMAI LÁSZLÓ CSARNOK

Fiúk: 1. András Csaba (BVSC-Zugló) 11 győzelem, 2. Both Olivér (Malév SC) 10, 3. Ócsai Máté (Ceglédi VSE) 8.
Leányok: 1. Drabant Anita (Univer-Sport Kft.) 11, 2. Menkő Veronika (Statisztika PSC) 9, 3. Kozári Tamara (Szekszárd AC) 8.

A fiúk teljes eredménysorát ITT, a leányokét ITT találja.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS