“Csak a csapatra és a döntéseimre koncentrálok”

Gennaro Gattuso megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

Mindössze 6 meccs maradt a Serie A 2018/2019-es idényéből. A Milan jelenleg a tabella negyedik fokán helyezkedik el és a következő mérkőzésen a Parma otthonába látogat.

“Nehéz mérkőzés lesz az ellenfél jellemvonásai miatt. Az előző mérkőzésen decemberben talán nem érdemeltünk győzelmet. A Parma tudja, hogyan nehezítse meg az ellenfél dolgát. Megfelelő hozzáállással kell pályára lépnünk és nem hagyhatunk szabad területeket. Történelmi szempontból a Tardini stadionban nagyon nehéz játszani. Nagy mérkőzés lesz és készen kell állnunk. Valeri? Mi vagyunk az egyetlen ország, ahol állandóan a játékvezetőkről beszélnek. Csak a csapatra és a döntéseimre kell gondolnom. Technikailag és mentálisan is jónak kell lennünk. Most még nem gondolunk az Olasz kupára, csak a bajnokságra.” – nyilatkozta Gattuso a pénteki sajtótájékoztatóján.

“Újra nyugalmat és lelkesedést látok, így is kell játszanunk. Idegenben mindössze öt mérkőzést nyertünk meg a szezonban és néhány alkalommal csak az utolsó percben harcoltuk ki a győzelmet. Kellenek a pontok és könyörtelenebbnek kell lennünk. A Bajnokok Ligájában nagyon magas a színvonal. A Milan jelenleg nem a legjobb időszakát éli Európában, de nagyon sok fiatal játékosunk van és megpróbálunk a lehető leghamarabb visszatérni az élmezőnybe. A Parma elleni meccs nem lesz mindent eldöntő a BL-indulást tekintve. Számos mérkőzés van még hátra és a végsőkig tartani fog a harc.”

“Bakayoko-Kessié affér? Nagyon sok szó esett már az incidensről. Hibáztunk és bocsánatot kértünk. Ennél többet nem tehetünk. Nem akarok vitát generálni. A klub jól kezelte az ügyet. Nagyon remélem, hogy az Olasz kupa meccsen mindenki barátságosan fog pályára lépni. Mentálisan Bakayoko és Kessié is nagyon erős.”

“Paquetá visszatért a csapathoz és nagyon jól dolgozik az edzéseken. Meglátjuk, hogy szükségünk lesz-e rá. Romagnoli is bevethető. Zapata? Várunk és meglátjuk. Jó teljesítményt nyújtott csereként beállva a Lazio ellen. Suso? Mindig nagy hajlandóságot mutat a pályán. Úgy érzem eljött az ideje, hogy valami újat és mást csináljon. Caldara? Mattia a rendelkezésemre áll. Az én döntésem, hogy kihagyom a kezdőből, mert nagyon sokat távol volt sérülés miatt. Még időre van szüksége, hogy meccsre kész legyen. Jól edz és mindent belead, de inkább óvatos vagyok, mert jelen pillanatban nincs szükség rohanni. Megfelelő szituáció kell ahhoz, hogy visszatérjen és újra pályára lépjen.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS