Csak egy tiszta futam kell Magnussennek

F1

2016. április 10. vasárnap, 07:04

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Renault dán F1-es pilótája szerint ha nem történik semmi váratlan, megszerezheti idei első pontját még akkor is, ha a Kínai Nagydíjról nem őriz túl szép emlékeket.

A pilótaülésbe visszakerülő dán Kevin Magnussennek eddig nem jött össze a pontszerzés, de a Renault versenytempója biztatónak tűnik – szerinte csak egy tiszta futamra van szüksége ahhoz, hogy ott legyen az első tíz hely valamelyikén. Melbourne-ben egy első körben összeszedett defekt tette tönkre a versenyét, Bahreinben pedig megbüntették és a boxból kellett rajtolnia, de így is a tizenegyedik helyen fejezte be a futamot.

Magnussen_3

“Ez rendkívül frusztráló, de néha ilyen a versenyzés és közel járunk a pontszerzéshez, ez pedig motiválhat minket” – nyilatkozta a dán pilóta arról, hogy milyen érzések kavarogtak benne a bahreini futamot követően. Magnussen ugyanakkor úgy látja, tiszta versenyen ott lehetnek az első tíz között. “Nagyon izgatott vagyok és nagyon meg szeretném szerezni az első pontokat. Csak adjanak nekem egy tiszta futamot defekt és büntetés nélkül, úgy gondolom, hogy akkor meg tudjuk csinálni” – fogalmazott a korábbi McLaren-pilóta.

A Kínai Nagydíj viszont nem biztos, hogy a legmegfelelőbb lesz számára, hiszen 2014-ben újoncként nagyon gyengén teljesített itt és csak a tizenharmadik pozícióban ért célba. “A 2014-es kínai futamom nem tartozik a jobbak közé, eléggé szenvedtem az autóval és csak a tizenharmadik helyen fejeztem be a versenyt. Remélem, hogy másodjára már jobb eredményt tudok elérni” – emlékezett vissza a két évvel ezelőtti alkalomra. 

“Ha jó helyről rajtolunk és nem lesz balesetünk az első körben, akkor jó dolgok történhetnek” – tette hozzá zárásképpen Magnussen.

Forrás: www.formula.hu – RSS