A korábbi szövetségi kapitány, Csank János mondandójára mindig érdemes odafigyelni. Karrierje legfontosabb történéseinek felidézése mellett a magyar futball aktualitásaival kapcsolatban is kíváncsiak voltunk a véleményére. Szokás szerint most sem fogta vissza magát!
: Szûcs Lajos (Ferencváros) a Legjobb játékosnak járó Bozsik József-díjjal és Csank János (Ferencváros) a Legjobb edzõnek járó Sebes Gusztáv-díjjal. (MTI Fotó: Soós Lajos)
Legutóbb Jászberényben járt, hiszen ott játszott edzőmérkőzést a Vác, amelynek több mint egy éve újra ön a szakmai igazgatója. A csapat jelenleg az NB III 20 csapatos Közép-csoportja tizenhatodik helyén áll, a kiesés ellen küzd. Kielégíti ez a feladat?
Nem elégítene ki – ha nem a Vácról lenne szó! De ez az a klub, ahol mindig jól érzem magam. Nyilván van elég sok gond, ám a lényeg, hogy futballközegben és a pályán lehetek. Szeretnénk kicsit feljebb is kerülni, de ebben az idényben még a bennmaradás a cél, ám két-három év múlva újra megcélozzuk az NB II-t!
Nyilván tavaly nosztalgiából is vállalta el újra a szakmai irányítást. Kissé nem tudathasadásos állapot, hogy a kilencvenes években még élvonalbeli bajnokságot, Magyar Kupát nyert a klubbal, most pedig azért kell dolgoznia, hogy valamiféleképpen bennmaradjanak a harmadik vonalban?
Állandó munkatársaimmal, Belák Gyulával, László Attilával éppen a napokban jártuk körbe a stadiont:
a fél lelátó lebontva, a villanyvilágítás már rég nem működik,
szóval nem egyszerű a helyzet… A korábbi sikerek pedig csak akkor jutnak az eszembe, ha kérdeznek erről, vagy olvasok róla. Az a típus vagyok, aki nem szeret visszafelé tekintgetni. Persze, így is nagyon pozitív töltést adnak a korábbi diadalok, hiszen pontosan tudom, hogy kik voltunk, mik voltunk, milyen eredményeket értünk el. Aki ezt Vácon vagy a környéken nem értékeli, köpjön az ég felé, és álljon alá. Azokkal a vezetőkkel és játékosokkal, akikkel most együtt dolgozhatom, maximálisan akarják a sikert, de elég sok gonddal kell megküzdenünk. Ezzel együtt büszke vagyok arra, amit most csinálunk.
Melyek a legszebb emlékek a kilencvenes évek aranykorszakából? Mivel tudtak akkor kiemelkedni a közegből?
Talán az a folyamat, ahogy sikerült összeraknom a csapatot. Ismeretlen vagy máshol nélkülözött, de bizonyítani akaró játékosokat hoztam össze: például Nyikos Józsit Hatvanból vagy éppen a korábbi fradistát, Répási Lacit, aki akkoriban a Honvéd Osztyapenko SE-ben próbálta felépíteni magát. Tudtam róla, hogy karambolozott, szétment a térde, éppen ezért kiküldtem egy kollégámat egy meccsükre, hogy nézze meg: térdgumiban játszik-e vagy sem? Mivel már jó volt a lába, másnap le is igazoltuk, első meccse az osztrák FC Tirol elleni Intertotó Kupa-mérkőzés volt. 1-0ra nyertünk, a győztes gólt, hogy hogy nem, Répási szerezte, akit a Tirol legendás edzője, Ernst Happel is megdicsért. Vagy éppen Orosz Feri: a Honvéd kölcsönjátékosaként az NB II-es Dorogban játszott, onnan hoztam át Vácra. Hajdu Attila édesapját, Hajdú Józsefet pedig még játékoskoromból ismertem (egyidősek vagyunk), és egyszer ő kért meg: „Janikám! Vidd már le Vácra a fiamat, és csinálj belőle kapust!” Attila akkor a Fradi-ifiben védett, de szerződtettük. Nemsokára egy laza futóedzést tartottam, Attila nem akart beérkezni, gondoltam, csak megvárom már, majd jó pár perc késéssel, utolsóként esett be.
Csak annyit tudott kinyögni: „Mester én még életemben nem futottam ennyit!”
Ezt csak azért meséltem el, mert nem csak remek kis futballistákat sikerült összeszednünk (hátul Hahn Árpi, Nagy Tibi, Szalai Attila, középen Nyilas, Víg Peti, elöl pedig Füle, Orosz és Répási), hanem erőnlétileg is a mezőny fölé nőttünk.
Amikor a hetvenes évek elején elkezdett edzősködni, mit akart elérni? Pláne, hogy az NB I-es bemutatkozásként kiesett az Egerrel…
Amikor annak idején Egerben, a Spartacus pályán az ifiből éppen hogy kiöregedett Sass Janinak, Simon Antinak, Aranyos Iminek, Vojtekovszki Csabának tartottam az edzéseket, azt hittem, Egeren kívül maximum szűkebb pátriámban, Ózdon, vagy éppen Salgótarjánban lehetek edző. Aztán az Egerrel feljutottunk az NB I-be, ahonnan 10 győzelemmel és öt döntetlennel – ekkor még kétpontos rendszer volt – búcsúztunk a 16 csapatos NB I-ből (sem előtte, sem utána ilyen teljesítménnyel nem esett ki csapat az élvonalból). Ám ekkor még nem váltogatták háromhavonta az edzőket, így maradhattam, a következő évben vissza is jutottunk. Utána elmentem Békéscsabára, ahol ismét egy új csapatot építettem (többek között Bánfival, Belvonnal, Kanállal), és cseppet sem mellékesen a Magyar Népköztársasági Kupát is megnyertük – ekkor még így hívták. Egyáltalán nem voltam magamtól elájulva, de jók voltunk. Ekkoriban semmi más nem érdekelt, csak a futball. Igaz, ez ma sem nagyon változott. Aki velem akar élni, az pontosan tudja ezt…
Egyszer azt nyilatkozta, hogy egy magyar edzőnek két nagy célja lehet a hazai futballban: a Ferencváros vezetőedzőjének lenni, illetve szövetségi kapitányként irányítani a magyar válogatottat. Ön mind a kettőt elérte. Miként gondol vissza a kapitánykodásra? Azért is érdekes, mert önnel kapcsolatban mindenkinek a Jugoszlávia elleni vb-pótselejtezők, az a bizonyos 1-7 és 0-5 jut eszébe. Nem unja még?
Abszolút nem érdekel! S tudja, miért?
Mert annyira más világot éltünk, hogy a mai fiatalok ezt már el sem tudják képzelni! Csak viszonyításképpen: szövetségi kapitányként 600 ezer forint volt a fizetésem,
és ne feledjük: mi nem a harmadik helyen végeztünk, csoportmásodikként kellett pótselejtezőt játszanunk. A sorsolás előtt pedig csupán egyetlen válogatottat szerettem volna elkerülni: Jugoszláviát. Hiszen tudtam, Mijatovicsék az utolsó közös fellépésükön – nemzeti érzésektől alaposan túlfűtve – meg akarják mutatni mindenkinek, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. Ez így is volt, minden csapatrészben világklasszisok játszottak, a mai magyar válogatottat is simán felkötnénk maguknak melltartónak. S azt is elárulom, hogy az összeállításban is hibáztam. Az előző hazai vb-selejtezőn, az Azerbajdzsán elleni Üllői úti találkozón Urbán Flóri összeverekedett a fradista nézőkkel, ezért kihagytam a kezdőcsapatból. Ma már biztos, hogy nem követném el ezt a szakmai hibát, hiszen már az első negyven percben kivégeztek minket a jugók, ő pedig nagyon hiányzott a védelem tengelyéből…
(A teljes interjú a mandiner.hu/sport tárhelyen olvasható.)
Post Views: 48
