Csányi is elmondta véleményét a Gulácsi- és a Petry-ügyről

Az elmúlt hetekben a magyar válogatott kapus, Gulácsi Péter és a Hertha BSC korábbi kapusedzője, Petry Zsolt közélettel kapcsolatos nyilatkozata is sok helyen téma volt. Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor az mlsz.hu-n mondta el véleményét ezekkel kapcsolatban.

– Tudomásul kell venni, hogy minden közösségben, a munkahelyeken és a sportegyesületeknél is, világnézeti és értékrendbeli kérdésekben eltérő vélemények léteznek. Ha ezek nem kirekesztők, rasszisták, akkor ezekkel együtt kell tudni élni, el kell fogadni, hogy az emberek különbözőképpen gondolkoznak. A véleménye miatt senki nem kerülhet hátrányba – ez egyaránt igaz Gulácsi Péterre és Petry Zsoltra is – fogalmazott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor.

– Meggyőződésem, hogy a magyar válogatott teljesítményét és egységét nem fogja befolyásolni ez a most kialakult vita. Nagyon remélem, hogy a jövőben a Gulácsi Pétert ért méltatlan támadások nem folytatódnak. Kérem a szurkolókat, hogy ahogy eddig, ezután is egységesen álljanak a válogatott mögött. A játékosoktól pedig azt várom el, hogy a válogatott minél sikeresebb Európa-bajnoki szereplésére koncentráljanak – hangsúlyozta az MLSZ első embere.

Király: “Megtisztelő, hogy felmerült a nevem a Herthánál, de…” – reagált a kapus