Csányi: Jó évet zárt a magyar labdarúgás

A hagyományoknak megfelelően az MLSZ idén is a Magyar Labdarúgás Napján, november 25-én emlékezett vissza a mögöttünk álló évre – többek között korábbi válogatott játékosok és szövetségi kapitányok jelenlétében.

1953. november 25-én játszották az évszázad mérkőzését, a 6:3-as magyar győzelemmel végződött londoni Anglia–Magyarország találkozót. Az MLSZ a mérkőzés tiszteletére november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánította 1993-ban.

Azóta minden év végén a magyar labdarúgás meghatározó szereplőinek részvételével megtartott eseményen értékeli az évet a szövetség, mely egyben tisztelgés is a magyar futball történelme előtt.

– A labdarúgás napjának többek között az a célja, hogy megemlékezzünk azokról, és együtt legyünk azokkal, akik a magyar futballt naggyá tették – kezdte beszédét Csányi Sándor, az MLSZ-elnöke, aki sikeresnek ítélte a 2016-os évet.

– Nagyon jó évet zártunk a korábbi évekhez képest, hatalmas dolog volt a Norvégia ellen, pótselejtezővel kiharcolt Eb-kvalifikáció, és a Franciaországban mutatott játék, és a csoportból való továbbjutás is nagyon sok embert érintett meg. Úgy gondolom, idén sokat tettünk azért, hogy a magyar labdarúgás még népszerűbb legyen, még ha természetesen több területen is további fejlődésre van szükség és lehetőség. Az elmúlt hat évben több mint 800 pályát épített, és 1700 pályát újított fel az MLSZ, ez az infrastrukturális fejlődés is igen fontos. A nézőszám tekintetében szeretnénk előre lépni, ugyanakkor nagy eredménynek tartom, hogy az agresszió, a vandalizmus teljesen kiszorult az NB I-es stadionokból, a pályákon pedig egyre több hazai nevelésű játékos futballozik. A válogatott keret is egyre fiatalodik, ami inspirációt jelenthet a magyar futball tehetségeinek – jelentette ki Csányi Sándor.

Az MLSZ elnöke mellett Berzi Sándor alelnök is köszöntötte a megjelenteket.

– Rengeteg pozitív élmény ért minket 2016-ban, a magyar labdarúgás sokat lépett előre – hangsúlyozta Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, aki megköszönte Bernd Storck szövetségi kapitány, és a magyar labdarúgás minden szereplőjének egész éves munkáját.

– Úgy gondolom, a magyar válogatott Eb-sikere olyan meghatározó élményt jelentett mindannyiunk számára, amely egyben kijelölte a fejlődés útját és irányát az előttünk álló évtizedre is. Az 1966-os világbajnokság óta először fordult elő, hogy a magyar válogatott továbbjutott a csoportjából egy nagy tornán, és ez a siker mindenképp jelentős mérföldkő az MLSZ és a magyar futball történetében – jelentette ki az MLSZ-alelnök, aki azonban hangsúlyozta, hogy a hátország, az infrastruktúra és az utánpótlás fejlődése legalább ilyen fontos.

– A női labdarúgásunk felzárkózása 2016-ban is folytatódott, az elmúlt években megsokszorozódott az igazolt játékosaink száma. Ami az utánpótlást illeti, összességében is nagyon kedvező a helyzet: 2016-ban fordult elő először, hogy minden versenykorosztály (U17, U19), a nők és a férfiak is kvalifikálták magukat az Eb-selejtezők elitkörébe – értékelte az évet Berzi Sándor, majd jó egészséget kívánva külön is köszöntötte Szepesi Györgyöt, az Aranycsapat tizenkettedik játékosát, aki ezúttal nem tudott jelen lenni az eseményen.

A hivatalos programot a magyar válogatott 2016-ban szerzett góljainak közös megtekintése zárta.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS