Csapatban nem ment

Korán befejeződött a csapatverseny a magyaroknak az oberwarti junior Európa-bajnokságon. A nők és a férfiak is 4-1-es vereséggel búcsúztak.

Lakner Gábor Az oberwarti junior Európa-bajnokság a csapatversenyekkel zárult. A magyaroknak nem tartott sokáig a nap, a férfiak és a nők is elveszítették az első mérkőzésüket. A sorsolás lehetett volna szerencsésebb is, hiszen a férfiak a hagyományosan erős fehéroroszokkal kerültek szembe.

Takács Márton (66 kg) kiegyenlített mérkőzést vívott Dmitrij Minkovval, végül az érvényes akció nélküli összecsapást az intések döntötték el a fehérorosz javára. Sárhegyi Gábor (73 kg) nem bírt Grigorij Klebcsával, ellenfele előbb vazarit dobott rajta, majd 2 perc 5 másodpercnyi küzdelem után ipponnal vetett véget a mérkőzésnek.

Kordély Péternek (81 kg) így a meccsben maradásért kellett küzdenie Jegor Varapejev ellen. A magyar versenyző végig kezdeményezőbb volt, a mérkőzésvezető nagyobb aktivitásra is intette a fehéroroszt. Péter azonban lendületben maradt, és 1 perc 34 másodperc után ippont dobott ellenfelén.

judo

Jelenet a vasárnapi csapatversenyből  •  Fotó: EJU

Ohát Zalán (90 kg) mérkőzése döntött arról, hogy lesz-e még tétje az utolsó összecsapásnak. A magyar versenyző nagy csatát vívott Daniel Mukete ellen, a mérkőzés első értékelhető akciója, sajnos, a fehérorosz ipponja volt, 2 perc 2 másodperc küzdelmet követően.

Azzal eldőlt, hogy a fehéroroszok lépnek tovább, a magyarok pedig elbúcsúznak Oberwarttól. Az utolsó összecsapáson Rudinszky Ádám (+90 kg) lépett tatamira Vlagyiszlav Csarpicki ellen. Tétnélküliség ide vagy oda, arra azért nem számítottunk, hogy az ellenfél harminc másodperc alatt ipponnal fejezi be a küzdelmet. A fehéroroszok 4-1-re győztek összesítésben.

A nők a belgákkal kerültek szembe, és lényegében győztes mérkőzés nélkül maradtak alul. Tóth Patrícia (52 kg) korán hátrányba került a jukót elérő Myriam Blavier ellen. Tíz másodperccel a vége előtt a belga karfeszítéssel véget is vetett a küzdelemnek. A karfeszítés lett a végzete Kovács Kittinek (56 kg) is. Mina Lieber első akciójából még kiszabadult, így az csak vazarit ért. Másodszor azonban már nem volt menekvés, ipponnal lett vége a küzdelemnek.

Két sportolónak ezúttal csak a meghajlás jutott, a belgáknak 63 kg-ban, a magyaroknak 70 kg-ban nem volt versenyzőjük, így Polyák Krisztina és Gabriella Willems küzdelem nélkül jutott győzelemhez.

El is dőlt, hogy a belgák jutnak tovább, az utolsó mérkőzésnek ezúttal sem volt tétje. Kárpáti Emese (+70 kg) akció nélküli összecsapásán az intések döntöttek Leen Christiaens javára. A belgák összesítésben 4-1-re győztek.

A csapatverseny tehát nem sikerült fényesen, de korábban az egyéni küzdelmek során két aranyérmet is gyűjtöttek a magyar sportolók.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS