Csapatként nagyon jól teljesítettünk – értékelések a fényes győzelem után

Bíró Attila szerint a győzelemhez több tényező is kellett, így például az, hogy a magyarok két-három pozícióban jobbak voltak, mint ellenfelük.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

“Ez eddig elég ritka volt, sőt, majdnem lehetetlen, és talán a negyedik negyedben nem hitték el, hogy esetleg rossz kézről, vagy akár centerből is tudunk gólt lőni” – értékelt a kapitány, hozzátéve, hogy fontos volt felvenniük a ritmust a gyors amerikaiakkal, akiket így le tudtak követni, valamint sokszor remekül tudták lassítani a játékot.

“Nem a szűk vereségért jöttünk, hanem nyerni, mert tudtuk már a meccs előtt is, hogy a csoport második helye az amerikaiak elleni eredményen, gólkülönbségen múlik majd. Ennek a sikernek lehet örülni, de a torna hosszú, és könnyen pofára lehet esni, mert például a Kína elleni meccs semmivel sem lesz könnyebb” – jelentette ki Bíró, és hangsúlyozta, továbbra is a negyeddöntő megnyerése a céljuk, mert akkor biztosan éremért szállhatnak majd vízbe.

Parkes Rebecca, a magyar csapat legeredményesebb játékosa és a győztes gól szerzője azt mondta, kulcsfontosságú volt, hogy a mérkőzés egésze alatt figyeltek arra, hogy ne engedjék túl nagy előnyhöz jutni a riválist.

“Csapatként nagyon jól teljesítettünk, igyekeztünk minden egyes támadóidőt teljes mértékben kihasználni, mindig megtalálni a megfelelő embert és neki passzolni a labdát” – értékelt Parkes.

Az oroszok elleni döntetlennel kezdő magyarok pénteken közép-európai idő szerint 11.20 órakor a házigazda Japán legjobbjai ellen ugranak vízbe ismét.

EMLÉKEZTETŐ:

Női vízilabdatorna, B csoport, 2. játéknap:
Magyarország-Egyesült Államok 10-9 (2-2, 3-3, 1-3, 4-1)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus

gólszerzők: Parkes 3, Vályi, Keszthelyi 2-2, Gyöngyössy, Illés, Szilágyi 1-1, illetve Musselman 3, M. Fischer, Fattal 2-2, Steffens, Seidemann 1-1
ötméteres: 0/0, illetve 0/0
gól/emberelőny: 3/5, illetve 4/10