Cselgáncs Eb – Csősz Imre: kis szerencsével szebb döntőket láthattunk volna

image

Bár a hét magyar résztvevő összesen egy hetedik hellyel zárt pénteken, az 1992-es barcelonai olimpián bronzérmes Csősz Imre bizakodva értékelte a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság második versenynapján látottakat.

    „Ez is benne volt a pakliban, mint ahogy az is, hogy magyar érmeket látunk ma, ugyanis több meccsünk is a hajrában vagy a hosszabbításban ment el. Tíz percen belül három versenyzőnk is kikapott a 16 között, azok a mérkőzések nekünk álltak, és kis szerencsével magyar szempontból szebb döntőket is láthattunk volna” – nyilatkozta az MTI-nek a nyílt kategória 1995-ös Európa-bajnoka.
    Az Ungvári fivérek teljesítményére kitérve a most 43 éves egykori versenyző azt mondta: ahogyan a doppingeltiltása után visszatért Attila első találkozóján „betakarózott” grúz ellenfelével, az két évvel ezelőtt biztosan nem történhetett volna meg. Ez a versenyhiánynak tudható be. Ami pedig a 66 helyett immár 73 kilóban küzdő Miklóst illeti, Csősz szerint a meglévő gyorsaság és a technikai tudás mellett erővel is bírni kell a magasabb súlycsoportot.
    Csősz Imre elismerően beszélt a délutáni program egyetlen magyarjáról, a 16 éves Gercsák Szabináról, aki végül hetedik lett: a szívét-lelkét kitette ma, nagyot küzdött azzal az orosz ellenféllel, aki később a négy között simán lelegelte a rutinos szlovák versenyzőt, és végül ezüstérmes lett. „Le a kalappal Szabina előtt, ha így halad, az meghozza a gyümölcsét”. A csütörtökön aranyérmet szerzett Csernoviczki Évi is lépésről lépésre, korosztályos versenyeken érett be – tette hozzá.
    Csoknyai László korai búcsúja kapcsán a 2000-ben visszavonult klasszis megjegyezte: ahogy a mellette ülő olimpiai bajnok Kovács Antallal megbeszélték, a 81 kilós paksi dzsúdós „tizenegyest hagyott ki” grúz riválisa ellen, mivel remek leszorítást engedett ki. Krizsán Szabolcs szintén szépen mozgott, de a hosszabbításban elengedett fogás az Eb-jébe került. Szabó Franciskán látszott az édesapjától örökölt harcosság, Baczkó Bernadett pedig erősebb ellenféltől kapott ki.
    „Összességében ma az elején sokat örülhettünk, a végén meg sokat bosszankodhattunk, de ez egy fiatal csapat, amelyik jó irányba halad, és remélhetőleg erőt merít a csütörtöki aranyéremből” – mondta Csősz Imre. Ez persze a szombaton versenyző nehézfiúkra és Joó Abigélre is vonatkozik – tette hozzá. Kár, hogy a 90-es években a dzsúdószövetség nem az Eb-rendezéssel foglalkozott, mert ez a fantasztikus magyar közönség annak idején őket is doppingolta volna – mondta Csősz Imre.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.