Cselgáncs Eb – Özbas Szofi olimpiai bajnokot vert

MH/MTI
2023. november 4. szombat. 20:13

A májusban Dohában világbajnoki bronzérmes Özbas Szofi a 63 kilogrammos vigaszágon az egyik legnehezebb ellenfelet kapta a kétszeres olimpiai, hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok Clarisse Agnegnenou személyében. A hazai közönség előtt szereplő klasszis augusztusban megverte Özbast a budapesti Mesterek Kupáján.

Második csatájuk teljesen kiegyenlített meccset hozott, de hiába rángatták egymást, értékelt akció nyolc és fél (!) percig nem született. Ekkor az Atomerőmű SE 22 éves sportolója – aki frissebbnek tűnt a súlycsoport sztárjánál – egy horogdobással földre vitte ellenfelét, és ipponnal nyert. A bronzcsatában a hét World Tour-éremnél tartó lengyel Angelika Szymanska vár rá, akitől kikapott eddigi két találkozójukon.

A 73 kilós Szegedi Dániel bokasérülés szenvedett első felnőtt Eb-negyeddöntőjében, melyet háromszoros vb-harmadik és kétszeres Európa-bajnok azeri Hidayet Heydarovval szemben vesztett el. A junior Eb-bronzérmes magyar csak az egészségügyi személyzet támogatásával, bicegve tudta elhagyni a tatamit, a vigaszágra pedig kissé nehezen mozogva, bekötözött lábbal állt ki. Ennek megfelelően nem tudott komoly ellenállást kifejteni a 2021-ben Eb-aranyérmes koszovói Akil Gjakova ellen, aki egy belső comb- és egy válldobást is végrehajtott rajta, és a második vazaarija már ippont ért. A Budaörsi JC 21 éves sportolója így hetedik lett.

Írta a Magyar Hírlap