Cselgáncs – Három magyar érem a zágrábi Európa-kupán

Cselgáncs – Három magyar érem a zágrábi Európa-kupán
Kormány Sport

Kollár Sebestyén arany-, Major Ádám és Igaz Laura bronzérmet szerzett a zágrábi ifjúsági Európa-kupa viadalon, amelyen óriási mezőny, harminckét ország 675 judósa lépett tatamira.


Az 50 kilogrammosok küzdelmeiben Kollár Sebestyén az egyes sorszámot kapta a sorsolásnál, ebből pedig nem engedett, valamennyi ellenfelét ipponnal legyőzve megszerezte az aranyérmet. A Ledényi Judo Iskola tanulója az izraeli Tamary, a grúz Dzsodzsisvili, az izraeli Nakar, a svéd Marlov, majd a fináléban a román Nitu skalpját is begyűjtötte – egyedül a finálé alakult szorosan Ledényi Levente tanítványa számára, de a hosszabbítás harmadik percében ezt is sikerült megnyernie.

A 60 kilogrammosoknál Major Ádám három remek győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, ott azonban a későbbi aranyérmes francia Ray megállította a BHSE judósát. A vigaszágon újabb három diadallal Major Ádám megszerezte a bronzérmet – megérdemelten: hét küzdelme volt ezen a napon, s ezek közül hatot meg tudott nyerni!

Az 52 kilogrammos lányok között Igaz Laura két győzelemmel jutott be a legjobb tizenhat közé, s ezen a napon ő is a végső győztestől kapott csak ki: a román Tolea aranypontos küzdelemben, intésekkel tudta felülmúlni a BHSE versenyzőjét. Igaz Laura is minden meccsét hozta a vigaszágon, s így bronzérmet szerzett – ehhez neki is hétből hat győzelem szükségeltetett!

A magyar válogatott tagjai még négy értékes helyezést gyűjtöttek Zágrábban, Bötös Noel (90 kg, MTK Budapest), Bognár Inez (57 kg, BHSE) és Szász Hanna (57 kg, Siklós SE) az ötödik, Kenderesi Péter (90 kg, Pécsi VSK) pedig a hetedik helyen végzett.

Az éremtáblázat első helyét Franciaország (7 arany, 3 ezüst, 8 bronz) szerezte meg Törökország (1, 2, 2) és Románia (1, 2, 0) előtt, Magyarország (1, 0, 2) a hatodik helyen végzett, holtversenyben Lettország legjobbjaival.


Ifjúsági Európa-kupa, Zágráb

FÉRFIAK

50 KG (32 induló)
1. KOLLÁR SEBESTYÉN (Ledényi JI)
2. Antonio Nitu (román)
3. Alexander Marlov (svéd)
3. Elyas Kpadonou (francia)
5. Otar Szamniasvili (grúz)
5. Luca Tsjkadoea (holland)
7. Mehmet Ertem (török)
7. Ido Nakar (izraeli)
GALÓ BENCE (Óbudai JC) helyezetlen

55 KG (51 induló)
1. Zacharie Dijol (francia)
2. Roy Rubinstein (izraeli)
3. Jozef Tomanek (szlovák)
3. Daviti Lomitasvili (grúz)
5. Twan de Ruiter (holland)
5. Noam Tachalov (izraeli)
7. Berkay Aydin (török)
7. Samuele Algieri (olasz)
MARÓTI PATRIK (UTE) és
KOLLÁR ÁGOSTON (Ledényi JI) helyezetlen

60 KG (65 induló)
1. Kelvin Ray (francia)
2. Dayyan Boulemtafes (francia)
3. MAJOR ÁDÁM (BHSE)
3. Oren Aharon (izraeli)
5. Matej Klobucnik (szlovák)
5. Anderson Dibaris Coton Vazquez (spanyol)
7. Luka Csopliani (grúz)
7. Yarin Rosu (izraeli)
ÜVEGES ATTILA (MTK Budapest) helyezetlen

66 KG (76 induló)
1. Alexis Renard (francia)
2. Federico Bosis (olasz)
3. Szaba Szamadasvili (grúz)
3. Federico Ninfo (olasz)
5. Pawel Stecki (lengyel)
5. Abdullah Turgutlu (török)
7. Claudiu Oancea (román)
7. Szaba Araviasvili (grúz)
MÁTÉFFY GÁBOR (Zalaegerszegi JSE) és
SZÜLE PÉTER (UTE) helyezetlen

73 KG (61 induló)
1. Luka Dzsavakisvili (grúz)
2. Erman Gurgen (török)
3. Gigi Morbedadze (grúz)
3. Lucio Tavoletta (olasz)
5. Lasha Tsatsalashvili (kanadai)
5. Ismail Durbak (török)
7. Mihály Hunor (romániai)
7. Benjamin Levy (brit)

81 KG (51 induló)
1. Igor Curkan (ukrán)
2. Bastien Pons (francia)
3. Thomas Puchly (francia)
3. Fabrycjusz Tarkowski (lengyel)
5. Tommaso Perfetti (olasz)
5. Vidak Maljevics (bosnyák)
7. Bruno Rozga (horvát)
7. Givi Kositasvili (grúz)
MAJOR ÁDÁM (Kecskeméti JC) helyezetlen

90 KG (32 induló)
1. Maksims Bizans (lett)
2. Milan Bulaja (szerb)
3. Nodari Alapisvili (grúz)
3. Olekszij Boldirjev (ukrán)
5. BÖTÖS NOEL (MTK Budapest)
5. Gal Brazani (izraeli)
7. KENDERESI PÉTER (Pécsi VSK)
7. Daniel Kotche (francia)

+90 KG (28 induló)
1. John Messe (kanadai)
2. Bogdan Petre (román)
3. Janis Stradins (lett)
3. Ibrahim Tataroglu (török)
5. Tamaz Biganasvili (grúz)
5. Recep Ergin (török)
7. Giannisz Antoniu (ciprusi)
7. Yusuf Kaan Engin (török)
BALOGH JÁNOS (Rákosvidéke Hajtós DSE) és
DOBOS LEVENTE (Ledényi JI) helyezetlen

NŐK

40 KG (11 induló)
1. Zilan Ertem (török)
2. Begumnaz Dogruyol (török)
3. Nina Auer (osztrák)
3. Patricia Tomankova (szlovák)
5. Maud Rikmanspoel (holland)
5. Natalija Prolics (szerb)
7. Elif Toruk (török)
7. Celia Van Beneden (belga)

44 KG (17 induló)
1. Morgane Annis (francia)
2. Marketa Korcakova (cseh)
3. Buse Uykun (török)
3. Clara Mermet (francia)
5. Gulsen Tanrikulu (török)
5. Valeria Toribio Montero (spanyol)
7. Sevval Erdogmus (török)
7. Noa Leibovitz (izraeli)
SZELECZKI SZABINA (Ceglédi VSE) helyezetlen

48 KG (36 induló)
1. Tara Babulfath (svéd)
2. Laurine Gashi (koszovói)
3. Camille Sternon (belga)
3. Wiktoria Slazok (lengyel)
5. Charlize Isabelle Medilo (kanadai)
5. Alessandra Rocco (olasz)
7. Manon Agati-Alouache (francia)
7. Bojana Szavics (szerb)
VÉG LUCA (Ceglédi VSE) és
JÜTTNER JANKA (Diósdi DSE-Érdi JC) helyezetlen

52 KG (54 induló)
1. Vanessa Tolea (román)
2. Maria Jesionek (lengyel)
3. IGAZ LAURA (BHSE)
3. Charlotte Jenman (brit)
5. Luciana Catana (román)
5. Karolina Siennicka (lengyel)
7. Martyna Galek (lengyel)
7. Carina Klaus-Sternwieser (osztrák)
SZABÓ RÉKA (BHSE) helyezetlen

57 KG (52 induló)
1. Lea Chaouqui (francia)
2. Gaia Stella (olasz)
3. Carla Bonito (francia)
3. Anna Gulite (lett)
5. BOGNÁR INEZ (BHSE)
5. SZÁSZ HANNA (Siklós SE)
7. Kaya Pannegieter (holland)
7. Chloe Link (brit)
SZABÓ CSEPERKE (Kaposvári USE) helyezetlen

63 KG (52 induló)
1. Doria Boursas (francia)
2. Leonie Bayr (osztrák)
3. Joni Geilen (holland)
3. Naomi Cabaret (francia)
5. Sinem Oruc (török)
5. Magda Glubiak (cseh)
7. Tuana Gulenay (török)
7. Diana Bagdasaryan (izraeli)
SZENTANDRÁSZKI GRÉTA (Békés Megyei Kano JSE),
BOTZHEIM BODZA (Ledényi JI) és
KRÜPL GEORGINA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

70 KG (33 induló)
1. Teophila Darbes-Takam (francia)
2. Ingris Nilsson (svéd)
3. Lila Mazzarino (francia)
3. Ilona Depri (francia)
5. Jael Wernert (osztrák)
5. April Lynn Fohouo (svájci)
7. Hatice Kocyigit (török)
7. Stepanka Hojdarova (cseh)

+70 KG (24 induló)
1. Marcelina Vranjes (horvát)
2. Celia Cancan (francia)
3. Julia Dekker (holland)
3. Bintibe Lang (francia)
5. Lana Lubura (bosnyák)
5. Vanessa Heric (szlovén)
7. Jovana Sztyepanovics (szerb)
7. Helene Schrattenholzer (osztrák)
ÓDOR VERONIKA (Budaörsi SC) és
PERLAKI HANNA (Ceglédi VSE) helyezetlen

Forrás, fotó: judoinfo.hu, EJU/Tino Marac