Cselgáncs – Magyar éremeső a junior Európa-bajnokságon

Cselgáncs – Magyar éremeső a junior Európa-bajnokságon

Kormány Sport

Sipőcz Richárd megvédte Európa-bajnoki címét, Varga Brigitta és Vég Zsombor ezüst-, Sáfrány Péter bronzérmet szerzett a luxemburgi junior konetinensbajnokságon, amelyen a miénk lett a negyedik legeredményesebb válogatott!

Az Európa-bajnokság nyitónapján, csütörtökön a Koroncói Tutti fiatalja, Gyertyás Róza hívta fel magára a figyelmet, az 52 kilogrammos reménység három szép ippongyőzelemmel jutott el az elődöntőig, ott azonban az oroszok korábbi ifjúsági világbajnoki ezüstérmese, Nyugajeva feltartóztatta, majd a bronzmeccsen az ugyancsak ifjúsági vb-ezüstérmes horvát Puljiz is jobbnak bizonyult. Gyertyás Róza az ötödik helyen végzett, pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Sajnos a többieknek nem sikerült a nyitónapon kiugró eredményt elérni, Farkas Bence (60 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE), Szatmári György (66 kg, UTE), Barczikay Ákos (66 kg, Óbudai JC), Keller Rebeka (52 kg, Ippon Judo Tatabánya) és Kriza Anna (57 kg, Miskolci VSC) egyaránt egy győzelemmel és egy vereséggel búcsúzott, Mamira Lucát (48 kg, Toto Sport) és Kőszegi Rebekát (48 kg, BHSE) pedig az első ellenfele akadályozta meg a továbbjutásban. Amióta a világversenyeken az utánpótlásban is megszűnt a teljes vigaszág, egy-egy ilyen egymeccses búcsú nem mindig tükrözi hűen az erőviszonyokat…


A luxemburgi kontinensbajnokság második versenynapján aztán mindhárom magyar induló elverekedte magát a legjobb nyolcig, Adorjáni Gergely (73 kg, BHSE) és Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC) egyaránt a hetedik helyen zárt, Varga Brigitta pedig felállhatott a dobogóra! A KSI SE 63 kilogrammos ifjúsági világbajnoka nagyon nehéz ágon jutott el a fináléig, előbb az orosz Galickaja ellen kényszerített ki három intést, majd a rendkívül agilisan kezdő spanyol Vazquez Fernandez ellen harcolta ki türelmesen a győzelmet, s az elődöntőben valósággal leiskolázta a francia Turpint.

A döntőben a horvát Kristo ellen már nem sikerült az újabb bravúr, leszorítással a rivális nyert, de a junior Európa-bajnoki ezüstérem óriási eredmény, amely hitet és erőt adhat Gosztonyi Zsolt tanítványának a folytatáshoz. Varga Brigitta 2017-ben üstökösként robbant be a nemzetközi mezőnybe, meglepetésre ifjúsági világbajnoki címet szerzett, azóta azonban nagyon nehéz időszakokat vészelt át. Több mint négy esztendő alatt, három súlycsoportváltás közepette a nemzetközi porondon a legfontosabb viadalokon az igazán kiugró eredményekhez nem sikerült közel kerülnie, egészen mostanáig. Egy karrier szempontjából ez az ezüst aranyat érhet…

Az egyéni küzdelmek utolsó napján, szombaton aztán elkápráztattak bennünket fiataljaink. A nehézsúlyúak versenyében a címvédő Sipőcz Richárd gondoskodott róla, hogy ismét az ő nevével kezdődjenek a tudósítások: akciódús, olykor igen látványos judóval, a riválisoknak esélyt sem adva menetelt a hatodik korosztályos Európa-bajnoki aranyérméig!

Gyimes Nikolett tanítványa kétszer lett ifjúsági, kétszer U23-as és immár kétszer junior Európa-bajnok is, a Széchenyi Egyetem SE judósa néhány hét múlva a világbajnokságon búcsúzhat el a húsz évnél fiatalabbak korcsoportjától.

Ugyancsak a döntőig menetelt a Ceglédi VSE 100 kilogrammos reménysége, Vég Zsombor, aki három ippongyőzelemmel jutott be a fináléba. Az orosz Kanyikovszkij ellen ezen a napon senki sem ismerte a receptet, sajnos Zsombor sem tudta feltartóztatni. Bíró Tamás tanítványa pályafutásának negyedik Európa-bajnoki érmét gyűjtötte be, az U23-as ezüst-, a junior és az ifjúsági Eb-bronz után egy junior Európa-bajnoki ezüstérmet is.

A 90 kilósoknál a nap során négy ippongyőzelmet is begyűjtött a Miskolci VSC fiatalja, Sáfrány Péter, aki görög, svéd és török rivális leküzdésével jutott be az elődöntőbe, ahol a későbbi aranyérmes grúz Harazisvili megállította. A vazaris vereség is jelezte, hogy alighanem a nap két legjobbja csapott össze ezen a találkozón, hiszen Harazisvili ellen csak Sáfrány Péter állt négy percen keresztül a talpán…

A bronzmeccsen aztán egy másik török, Omer Aydin próbálta meg feladni a leckét Bartha Ákos tanítványának, végül aztán ő is ipponnal maradt alul. Sáfrány Péter pályafutásának harmadik Európa-bajnoki bronzérmét szerezte meg, a másodikat a juniorok között. S neki még van egy éve ebben a korcsoportban.

Nem mindenki számára alakult ilyen jól ez a nap, Farkas Szilvia (78 kg, Győri AC) egy vereséggel volt kénytelen búcsúzni, Nerpel Gergelynek (90 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE) pedig a visszalépés mellett kellett döntenie, sérülése nem engedte meg, hogy tatamira léphessen Luxembourgban.

A kontinensbajnokság zárónapján, vasárnap a vegyes csapatok küzdelmeire került sor. A résztvevő tizenegy ország válogatottjai között ott volt a magyar is, de a bemérkőzés nem sikerült, az Adorjáni Gergely, Sáfrány Péter, Vég Zsombor, Kriza Anna, Czerlau Jennifer, Farkas Szilvia összeállítású együttes 4–1 arányban alul maradt a török válogatottal szemben, a mieink győzelmét Vég Zsombor szerezte meg. A vereség a búcsút jelentette, hiszen nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülni, ezzel számunkra véget ért az Európa-bajnokság.

A magyar csapat remek mérleggel, egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a negyedik helyezést szerezte meg az éremtáblázaton. Első lett Oroszország (4, 1, 1), második Franciaország (3, 4, 1), harmadik pedig Grúzia (1, 2, 2).

Már huszonnégynél tartunk!

A mieink eddig huszonnégy Európa-bajnoki aranyérmet szereztek ebben a korcsoportban. A sort 1977-ben Ozsvár András nyitotta, az évek során Nagy Viktória, Mészáros Anett, Joó Abigél és Gercsák Szabina is duplázni tudott. A korábbi junior Európa-bajnoki aranyérmeseink közül negyvenöt százalékban (Ozsvár András, Bujkó Tamás, Bor Barna, Baczkó Bernadett, Mészáros Anett, Joó Abigél, Karakas Hedvig és Özbas Szofi) felnőttként olimpiai résztvevők lettek, harmincöt százalékban (Ozsvár András, Bujkó Tamás, Bor Barna, Baczkó Bernadett, Mészáros Anett és Karakas Hedvig) felnőtt világbajnokságon is tudtak érmet nyerni, összesen tizenkét darabot…

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKAINK (24)

Ozsvár András 1977, Berlin
Tóth Béla 1978, Miskolc
Bujkó Tamás 1981, San Marino
Deák Ferenc 1986, Leonding
Nagy Viktória 1997, Ljubljana
Szilágyi László 1999, Róma
Nagy Viktória 2000, Nicosia
Bejczi Zsuzsanna 2001, Budapest
Szabó Brigitta 2002, Rotterdam
Rajcsányi Gergő 2003, Szarajevó
Bor Barna 2004, Szófia
Baczkó Bernadett 2004, Szófia
Mészáros Anett 2004, Szófia
Mészáros Anett 2006, Tallin
Joó Abigél 2008, Varsó
Joó Abigél 2009, Jereván
Karakas Hedvig 2009, Jereván
Gercsák Szabina 2014, Bukarest
Gercsák Szabina 2015, Oberwart
Pupp Réka, 2015, Oberwart
Szigetvári Mercédesz, 2018, Szófia
Özbas Szofi, 2019, Vantaa
Sipőcz Richárd, 2020, Porec
Sipőcz Richárd, 2021, Luxembourg

Forrás, fotó: judoinfo.hu