Cselgáncs – Rajkai Róbert bronzérmes a zágrábi GP-n

Cselgáncs – Rajkai Róbert bronzérmes a zágrábi GP-n

Kormány Sport

A 81 kilogrammos Rajkai Róbert a harmadik helyen végzett a zágrábi cselgáncs Grand Prix-versenyen.

A viadal honlapja szerint az MTK Budapest versenyzője előbb egy bolgár, majd egy ukrán riválisát győzte le, aztán kikapott moldovai ellenfelétől. A vígaszágon Rajkai nyert a holland Jim Heijman ellen, és így lett bronzérmes.

A szlovén Andreja Leski a budapesti világbajnokság ezüstérmese nagy elánnal kezdett a zágrábi versenyen, erőteljes küzdőmodora egészen a döntőig vitte. A fináléban a holland Van Der Berg ellen nagy csatát vívott, és csak az utolsó percben tudta döntésre vinni a dolgot: egy bátor dobással vitte földre ellenfelét, ezzel a súlycsoportja bajnoka lett.

Vladimir Barta, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség sportigazgatója adta át neki az érmet. Az Euronews pedig azt kérdezte tőle, hogy miként tud ennyire nyugodtan versenyezni.

“Nos, ma egy nagyon jó dalt hallgattam, kicsit táncoltam is rá, és ez teljesen lenyugtatott. Általában azonban az a módszerem, hogy nem hagyom, hogy a tét agyonnyomjon – ilyen egyszerű” – mondta a dzsudoka.

Egy másik budapesti ezüstérmes, Tato Grigalasvili hasonlóképp elképesztő erődemonstrációval menetelt meccsről meccsre előre. A grúz cselgáncsos minden mérkőzését ipponnal nyerte, a döntőben pedig nemcsak erejével, hanem kiszámíthatatlan technikájával is elbűvölte a közönséget.

A megérdemelt aranyat Armen Bagdaszarovtól, a nemzetközi szövetség bíróigazgatójától vehette át.

“Ez a második Grand Prix-érmem, így már tudtam, milyen érzés ezt a díjat elnyerni. De mindig újra és újra meghatódom, ha a dobogó tetején állva meghallgathatom a grúz himnuszt. Ez fantasztikus” – magyarázta a versenyző.

A nők 70 kilogrammos kategóriájában még egy szlovén arany született: Anka Pogacnik szorgalmas munkával az első helyig verekedte magát, és megszerezte Grand Prix-aranyérmét.

Ruben Houkes, a nemzetközi szövetség ifjúsági bizottságának igazgatója nyújtotta át neki a díjat.

A férfiak 73 kilogrammos mezőnyében óriási küzdelemben végül az azeri Hidayat Heydarov kerekedett felül a hozzá hasonlóan erős moldovai Sterpun, és tipikus kaukázusi örömujjongással konstatálta a győzelmet.

Akinobu Osako, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség bíróellenőre akasztotta a nyakába az érmet.

Forrás, fotó: MTI, hu.euronews.com, ijf.org