Szombaton a férfiaknak Tbilisziben, a nőknek pedig Szófiában rajtol el a több szempontból is új rendszerű cselgáncs Világkupa-sorozat, utóbbi állomáson a magyarok is tatamira lépnek.
A nemzetközi szövetség (IJF) drasztikus változásokat vezetett be az idei évtől. Egyfelől módosultak a szabályok: a legnagyobb viadalokon eltörölték a vigaszágat – a többin is már csak nyolc dzsúdós szerepelhet a bronzéremig tartó küzdelmekben -, megszűnt a legkisebb értékelt akcióért járó koka, öt helyett három percig tart a hosszabbítás, az edzők pedig többé nem ülhetnek le tanítványaik mérkőzésén a szőnyeghez. Másfelől a Vk-rendszer is jelentősen átalakult, ugyanis a Vk-erőpróbák – például a februári Hungária Kupa – mellett idén pénzdíjas Grand Prix-ket (100 ezer dollár összdíjazással), Grand Slameket (150 ezer dollár) és a januári szezonzáró World Masterst (200 ezer dollár) is beiktattak a programba. Az új olimpiai kvalifikációs világranglistán megszerzett pontok idén április 30-ig 25 százalékban, onnantól 2010. május 1-ig 50, a következő évben 75, majd az ötkarikás selejtező 2012-es végéig 100 százalékban számítanak majd a végelszámolásnál. Az aranyérem Világkupa-viadalon 100 pontot, Eb-n 180-at, GP-n 200-at, GS-en 300-at, Mastersen 400-at, vb-n 500-at, olimpián pedig 600-at ér.
A férfi válogatott kihagyja az idénynyitó tbiliszi tornát, és Grúziába majd csak az áprilisi Európa-bajnokságra repül. A távolmaradás mögött részben anyagi okok állnak, amint azt Nagysolymosi Sándor szakágvezető kifejtette az MTI-nek:
"Spórolnunk kell az idén, elvégre a szövetség versenyenként már csak egy edző költségeit állja, a többiek legfeljebb klubjaik támogatásával utazhatnak, jómagam például a Hungária Kupán kívül csak Varsóban leszek jelen. Ehhez képest a tavalyi olimpiai kvalifikációban minden dzsúdós saját edzővel járta a versenyeket, de azok más idők voltak. Az Eb-keretbe amúgy egy érem és egy ötödik hely lesz a belépő, utána majd a világranglista alapján zajlik a válogatás."
A női válogatott ugyanakkor teljes létszámban részt vesz a bulgáriai nyitányon, a pekingi olimpikon Csernoviczki Éva, Baczkó Bernadett és Mészáros Anett mellé az eddig jobbára csak korosztályukban vitézkedő Maros Barbara, Karakas Hedvig, Gáspár Eszter és Joó Abigél került fel. A nemzeti együttest irányító Csernoviczki Csaba ugyancsak az agyagi nehézségeket taglalta:
"Nincs pénz, miközben be kellene építeni a fiatalokat a csapatba, azaz küldeni kellene őket a felnőtt világversenyekre. És ne feledjük, hogy talán közülük kerülnek majd ki a londoni hősök. Az első szűrő az áprilisi Eb lesz, utána a világranglista alapján súlyozunk, hogy kit mennyire érdemes menedzselni. Sajnálom, hogy az új szabályok értelmében ennyire ledegradálódik az edzők szerepe, de azért próbáljuk az összes érintett kollégát eljuttatni a fontosabb eseményekre."
MTI