Csercseszov a Monaco elleni párharc előtt: „Nem szeretnék pontokról vagy pontszerzésről beszélni” – a visszatérő védőkre is kitért

A Fradi védője, Henry Wingo is válaszolt a kérdésekre a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

– Nagyon nehéz mérkőzés lesz, csakúgy, mint az első párharc volt. Mindkét csapatnak maximálisan van miért küzdenie.

A kettős terhelésről

– A csapat fizikailag nagyon jól áll. Ilyen terhelés mellett is sikerült jó eredményeket elérnünk nehéz mérkőzéseken is, tehát fizikailag készen állunk arra, hogy jó teljesítményt nyújtsunk.

Arról, védőként mire kell figyelni

– Ahogy mondtam, nehéz meccsre számítok, hiszen a Monaco tele van minőségi játékosokkal, így védőn extrán oda kell rájuk figyelni, de hétről-hétre ilyen ellenfelekre készülünk.

A sajtótájékoztatón az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov is beszélt a holnapi összecsapásról.

Elégedett lenne-e az egy ponttal

A holnapi mérkőzés mindkét csapat számára fontos lesz, hiszen nagyon szoros a helyzet a csoportban, így nem szeretnék pontokról vagy pontszerzésről beszélni. Holnap a legfontosabb az lesz, hogy jó teljesítményt nyújtsunk és kihasználjuk a helyzeteinket.

A Puskás Akadémia elleni bajnokiról

– Mindenképpen szerettünk volna a Puskás Akadémia ellen igazán jó eredményt elérni, hiszen konkurensek a magyar bajnokságban. Szerettünk volna mindent beleadni ebbe a mérkőzésbe, hiszen jó formában vagyunk, szeretnénk a Monacót is jó formában várni.

A Monaco hullámzó formájáról

– Ha az eredményeket tekintjük, valóban hullámzóak lehetnek, viszont a mutatott teljesítményük nem az, hiszen a Trabzonspor ellen is jó teljesítményt nyújtottak a pályán, csak kaptak egy szerencsétlen gólt. Ők évről évre a BL-ben szerepelnek, konzisztensek tudnak maradni, úgyhogy egy nagyon erős ellenfélre számítok.

A visszatérőkről

Az elmúlt 3 mérkőzést is 4 védővel kellett megoldanunk sérülések miatt, remélhetőleg holnap mindenki bevethető lesz és mérkőzés közben sem sérül meg senki. Kovacevic 2 napja már velünk edz, illetve ott van Pászka is, aki legutóbb idegenben jó teljesítményt nyújtott, illetve Botka is visszatért a sérüléséből.

Az első meccs tapasztalatairól

– Nem árulhatom el, milyen taktikával készülünk, de mindig maximálisan kielemezzük az ellenfeleket. Én sokkal jobban szeretek a saját csapatomra, a saját játékosaimra koncentrálni és mondhatom, hogy maximálisan fel vagyunk készülve a holnapi mérkőzésre.

Moniz fellépése nem meglepetés: Fradi-edzőként és Hollandiában is beleállt, ha rasszizmust tapasztalt