Csertői: „A kellő önbizalmunk megvan”; Supka: „Dzsudzsákot kell semlegesíteni” – ezt várják az edzők

Paksi FC-Gyirmót, 14:45

Haraszti Zsolt (Paksi FC játékosa): – Tudjuk jól, hogy a címvédő elleni bravúrgyőzelemnek csak akkor lesz jelentősége, ha az újonc Gyirmót ellen nem veszítünk pontokat. Ha a tabellára nézünk, kötelező győzelemnek kellene következnie, de tudjuk jól, hogy mindig azok a legnehezebbek. Főleg úgy, hogy ellenfelünk is jól kezdte a tavaszi szezont, ráadásul Csertői Aurél személyében ismerős vezetőedző ül majd a vendégek kispadján. Kellemetlen stílusban játszik a Gyirmót, döntő tényező lehet, hogy ki fogja szerezni az első találatot. (teol.hu)

Csertői Aurél (Gyirmót): – Rosszul telt a hetünk, mert a kupából kiestünk. Persze a vereséget sosem tervezzük, az jön magától. Létszám kezdünk lassan kiegyenesedni, a játékosok nagy része egészséges, be tudtak kapcsolódni a heti munkába. Persze nagy a lemaradásuk, de azt fogom berakni hétvégén, aki a legjobb formában van. Azt gondolom, hogy az ellenfelünk nagyon jó formában van, bár mi sem panaszkodhatunk. Egy agresszív játékot játszanak, fizikálisan nagyon erősek, azt gondolom, hogy nekünk a tudásunk maximumát kell ott nyújtani, ha sikert akarunk elérni. Természetesen úgy megyünk, hogy ezt meg is akarjuk valósítani. A kellő önbizalmunk megvan, de minden mérkőzés más és nekünk sorozatosan jó teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy bent tudjunk maradni. (gyirmotfc.hu)

DVSC-Mezőkövesd, 17:00

Joan Carrillo (DVSC): – Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy Székesfehérváron sikerült megszerezni a három pontot, de hétfőtől értelemszerűen csak arra koncentrálunk, hogy készen álljunk a Mezőkövesd elleni mérkőzésre. Nehéznek ígérkezik ez a találkozó is, azonban megvan az elképzelésünk arra, miként nyerhetünk. Fontos, hogy valóra tudjuk váltani a terveinket, a szervezett védekezésből jól menjünk át támadásba, és ezzel folytassuk a jó sorozatunkat. (dvsc.hu)

Supka Attila (Mezőkövesd): – Ez volt az első olyan hetünk, amikor nagyjából teljes kerettel edzettünk annak érdekében, hogy minél hamarabb behozzuk a lemaradásunkat. Természetesen szem előtt tartjuk a hétvégi mérkőzést, igyekeztünk azokra a taktikai elemekre helyezni a hangsúlyt, amelyekkel megítélésünk szerint eredményesek lehetünk Debrecenben. Úgy gondolom, hogy a Loki nagy önbizalommal várja a szombati mérkőzést, miután remekül rajtolt a Kisvárda és a Fehérvár ellen összeszedett négy pontjával. Játékosaimnak azt mondtam, hogy csak magukra figyeljenek, s ennek jegyében abban bízom, hogy már olyan állapotban leszünk, amellyel jó és eredményes futballt mutatnak be. Dzsudzsák Balázs kiemelkedő kvalitású játékos, nekünk csapatszinten kell megoldanunk a semlegesítését, ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy a rögzített helyzetek – például a szabadrúgások – minél távolabb kerüljenek a kapunktól, hiszen tudjuk: nagyon veszélyesek a pontrúgásaik. Abban az esetben, ha mindenki a maximumot nyújtja, és fizikálisan jó állapotban leszünk, akkor a mérkőzésen nem lehetnek problémáink. Számunkra fontos lenne a három pont begyűjtése, mert az előző meccseink nem úgy sikerültek, ahogyan elterveztük: véleményem szerint az MTK Budapest ellen nyernünk kellett volna, a Puskás Akadémia FC azonban megérdemelten vitte el tőlünk a pontokat. Most folyamatosan építkezünk annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb eltávolodjunk a kieső zónától. (boon.hu)

Puskás Akadémia-MTK Budapest, 19:30

Yoell van Nieff (Puskás Akadémia játékosa): – A tabellán elfoglalt pozíció semmit sem jelent. Ebben a bajnokságban bárki legyőzhet bárkit, ezt a múlt évben, és már az idén is láthattuk. Minden meccs előtt újra és újra össze kell szednünk a koncentrációnkat, magunkra kell fókuszálnunk, hogy a legjobbat hozhassuk ki az adott összecsapásból. Egyetlenegy csapatot sem szabad lebecsülni, mert csak annyira vagyunk jók, ahogy a legutolsó meccsünkön játszottunk. Erősnek kell maradnunk csapatként, mert amíg megvan az akaraterő, amelyet a legutóbbi három mérkőzésen láthattunk, addig mindig megvan az esélye, hogy nyerjünk. (pfla.hu)

Márton Gábor (MTK Budapest): – Nyilván nem volt a legjobb az öltözői hangulat, vereség után a csapat kevésbé derűsebb, de azt azért érzi a csapat, hogy milyen minőségben futballozott, csak a befejezésekkel nagy problémáink voltak. Ennyi helyzetből ha nem tudsz gólt rúgni, akkor nyilván büntet az ellenél. De dolgozunk tovább és azt gondolom, hogy ha a befejezéseknél jobban koncentrálunk vagy higgadtabbak maradunk, akkor ezeket a meccseket – mind a kettő, ami volt – meg lehetett volna nyerni. Úgyhogy én szomorúbb lennék, ha nem lenne helyzetünk, de nyilván a vereség ugyanúgy fáj. Nincs olyan meccs, hogy gyenge vagy könnyű meccs, nyilván most élcsapatokkal (Puskás Akadémia majd Ferencváros) találkozunk, akiknek más a céljuk, mint nekünk. Ugye mi a tabella ellentétes oldalán állunk egyelőre, de a futballban már sok mindent láttunk és ugye a tabella az nem nyer meccset. Úgyhogy ha jól játszik a csapat, akkor én abszolút reálisnak tartom azt, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk, de nagyon nagyot kell javulnunk a helyzetkihasználásokban. (mtkbudapest.hu)

Révészt felbosszantotta az egyik főszponzor meccs utáni üzenete, az újpesti edző szerint nem kaptak meg egy 11-est – értékelések