Csertői: „Ha kikapunk, nincs már remény” – ezt várják az edzők az NB I kiesési rangadójától

Joan Carrillo (DVSC):A bajnoki hajrában minden egyes pont megszerzése nagyon fontos, hiszen már csak hat mérkőzés van hátra a pontvadászatból. A Gyirmót elleni összecsapás különösen nagy téttel bír a táblázaton elfoglalt helyezések miatt, kemény összecsapásra számítok.

A vendégeknek ez az egyik utolsó esélye a bennmaradás kiharcolására, mindent beleadnak majd, de mi sem teszünk másképp.

A csapat átérzi a meccs súlyát, tudjuk, hogy nagy energiát kell fektetnünk a találkozóba. Tisztában vagyunk azzal, hogy a pénteki mérkőzés mennyire fontos a szurkolóink számára is, ennek megfelelően készülünk. (dvsc.hu)

Csertői Aurél (Gyirmót):

Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, és mondhatom azt is, hogy ez egy olyan mérkőzés, ami eldöntheti azt, hogy van még remény, vagy nincs remény. Győzelem esetén még van lehetőségünk, ha kikapunk, akkor már nincs annyira, sőt, nagyon kevés marad ahhoz, hogy bentmaradjunk.

Az eddigi mérkőzéseinket látva mindig partiban voltunk az ellenfelekkel, egy-egy vesztes meccsen is, az utolsó hazai mérkőzésen szerintem még jobbak is voltunk az ellenfélnél. De sajnos ez az eredményben nem realizálódott. Hiába játszol szinten megfelelően, a három pont számít. És ebben gyengék vagyunk. Ene és Zeke is sérült, Varga Barnabás pedig eltiltott, tehát nincs meg mindenki, de azt gondolom, hogy most nem ezzel kell foglalkozunk, hanem azzal, hogy aki egészséges, az nyújtson jó teljesítményt. Sajnos ez a játék ez nem olyan, hogy csak a harcosság dönt Sok összetevős a futball. Én azt gondolom, a jobb napot kifogó, jobban játszó és szerencsésebb csapat fog nyerni.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

Péntek, 20:00:  DVSC – Gyirmót FC

A mérkőzést a csakfoci.hu élőben közvetíti majd!

Az NB I állása hat fordulóval a vége előtt:

Csercseszov: “Jó munkát végeztünk az átigazolások terén”- a Fradi edzője a 9 pontos előnyről, a válogatott kiszemeltről és az NB I-ről