Csertői: „Mutassuk meg, hogy érünk még valamit itt”, Csercseszov: „A szurkolók az érzelmet, az erőt szeretnék látni” – várakozások

Gyirmót-Paksi FC, szerda 16.30

Csertői Aurél (Gyirmót, vezetőedző): – Sok a hiányzó és a sérült, ráadásul az ellenfelünk pénteken játszott, így ötnapos pihenője van, nekünk meg kettő. De ezzel nem foglalkozunk.

Motivált lesz az ellenfél is, nekünk élet-halál harcot kell vívni, nagyon kemény melót várok a srácoktól, mutassuk meg, hogy valamit érünk itt még az NB I-ben.

Az ellenfél a negyedik helyért játszik, ami kupaindulást jelenthet neki, úgyhogy kemény, harcos mérkőzésre számíthatunk. Biztos, hogy verhető csapat, nyerni szeretnénk, aztán kiderül, mire lesz elegendő az akarat. A terhelés-pihenés arányokat meg kell változtatni, a sérültek sem biztos, hogy készen állnak, de mindig az a legjobb csapat, amely pályára lép. Maximális odaadást várok el. (gyirmotfc.hu)

MTK-Puskás Akadémia, szerda 17.00

Horváth Dávid (MTK, megbízott vezetőedző): – Minden mérkőzés más, mi is más összetételben küzdünk meg a Puskás ellen. Magunkra kell koncentrálni, az az energia, ami most felszabadult, azt akármilyen összetételben, de ha viszont látja a közönség, akkor reméljük, neki is tudunk bizonyítani. (mtkbudapest.hu)

Urblík József (Puskás Akadémia, játékos): – Nem tudjuk, mit várhatunk az MTK-tól, hogy behúzódnak-e a saját térfelükre, vagy inkább magas presszinggel kijönnek. Kíváncsian várom, de bízom benne, hogy haza hozzuk a három pontot. Meg kell nyerni a meccset és jó hangulatban menni Debrecenbe. (pfla.hu)

Ferencváros-Zalaegerszeg, szerda 18.30

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros, vezetőedző): – Remélem, hogy mindkét meccsre sok néző látogat ki, és jó hangulatú mérkőzésekkel búcsúzhatunk a remek közönségünktől. Szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek a tavasszal többször is, de különösen a bajnoki címről döntő Újpest elleni mérkőzésen. Ezen a héten szeretnénk jó teljesítménnyel, jó játékkal megköszönni a drukkerek egész tavaszi támogatását. Jó csapatnak tartom a Zalaegerszeget, amely ellenünk biztosan javítani szeretne, hiszen elveszítette a legutóbbi három bajnokiját. A mi szempontunkból ennek nincs jelentősége, minden meccsre egyformán készülünk.

Azok a szurkolók, akik kilátogatnak a stadionba, az érzelmeket, az erőt, a győzelmet szeretnék látni. Formában kell maradnunk, hiszen fontos feladatok várnak még ránk a szezonban.

(fradi.hu)

Molnár Balázs (Zalaegerszeg, megbízott vezetőedző): – Ősszel bebizonyítottuk, hogy akár az Üllői úton is lehet nyernünk. Szerdán elsősorban azt várom, hogy legyen végre stabilabb a játékunk, és hogy mi jön ki abból, azt majd meglátjuk. A keretet rotálni kell, hiszen a hét végén is lesz meccs, amikor a Gyirmót érkezik hozzánk. Az is fontos találkozó, az utolsó hazai meccs a szezon során. A keretünk elegendő ahhoz, hogy mindenki kellő szerepet kapjon ezeken a találkozókon, de most értelemszerűen a legfontosabb a szerdai találkozó. (zaol.hu)