Csikócsapattal fontos győzelmet aratott a Partizán

partizanogistojanovic

Megkezdődött a Regionális Liga, ahol a nyitómérkőzésen a várt izgalmak nem maradtak el. 
partizanogistojanovic

A Partizán megfitalított csapattal vág neki az idei szezonnak, mint többször megírtuk, a csapat átlagéletkora 19 év. A szerb alakulatnak a Mornar volt az ellenfele a nyitófordulóban, ahol az ex-Vasasos Goreta is ott volt.

A mérkőzésen az első negyed 3-3-as döntetlent hozott, míg a második nyolc percben csak Radojevics talált be, így 4-3-ra vezettek a hazaiak a nagyszünetben. A fordulás után megfordította a Mornar a meccset. A hajrá előtt Goreta találatával már 4-5 volt az állás. A záróakkordot mégis Partizán vezetésről kezdhették meg a csapatok. Sőt, Stojanovics találatával már 7-5 volt az eredmény. Az utolsó percre a négy találatig jutó Goreta kiegyenlített, de Drasovicsnak erre is volt válasza, 9-8. A végén Buha lövését blokkolta Jaksics így győzött a Partizán.

Regionális Liga, (A1) 1. forduló, nyitómérkőzés:

Partizán Belgrád – Mornar 9-8 (3-3, 1-0, 2-2, 3-2)

Partizán: Dobozanov – Radojevics 1, F. Jankovics, Repanovics, Lazics 1, Manojlovics 1, Drasovics 1, Andrejevics 1, Jaksics 2, Tanaskovics, Stojanovics 2, M. Jankovics, Belopavlovics, Kasum. Vezetőedző: Milenkovics.

Mornar: Sparada – Cagalj, Miletics, Goreta 4, Calics, Zivkovics 1, Rodin, Buha 1, Kolar, Burics 1, Martinovics, Erak 1, Podrug, Marovics. Vezetőedző: Vrdoljak.

További párosítások:

Október 8.:

19.00 Primorje EB – Jadran Split
19.00 Jadran Carine – Vojvodina

Október 19.:

19.00 Jug KO – Budva

Fotó: waterpolopartizan

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS