Csillag Tünde és Tálas Bence nyerte az egyéni összetettet a torna ob-n

A budapesti ob dupla téttel bírt a nőknek és a férfiaknak egyaránt, hiszen ez volt az első vb-válogató is egyben.

Berki Krisztián, a lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka márciusi vállműtéte óta először versenyzett. A több mint egy hete fennálló vállizom, -ideg problémája miatt – amely nem a korábbi műtéttel áll összefüggésben – nem tudta hibátlanul bemutatni a gyakorlatát, így 14,550 pontot kapott.

“Sajnos már másfél hete érzem a vállamat, de nem a műtéti hellyel van a probléma, hanem az egyik izommal” – idézte őt a szövetség közleménye. “Bizonyos elemeknél eléggé fáj, ráadásul ez két nappal ezelőtt jött ki nagyon erősen. Egyelőre ez van, így tudtam megcsinálni a gyakorlatot, de a lényeg az, hogy nem az operáció miatt van a probléma” – tette hozzá.

Torna ob - Berki Krisztián - MTI Fotó: Illyés Tibor

Torna ob – Berki Krisztián – MTI Fotó: Illyés Tibor

A selejtezőben az első helyet lólengésben 15,000 ponttal Hidvégi Vid szerezte meg, aki csak ezen a szeren indult kisebb sérülése miatt.

Az összetett versenyben Tálas Bence mögött Dudás Norbert és a címvédő Babos Ádám végzett a második, illetve harmadik helyen. A legmagasabb pontszámot egyébként a szintén magyar válogatott Ryan Sheppard hozta, 82,050 pontot, de ő versenyen kívül indult. Tálas 81,850-nel végzett az élen.

Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya szerint a válogatott keret tagjai a felkészülési időszaknak megfelelő formában versenyeztek, viszonylag kevés volt a rontás, mindenki úgy teljesítette a gyakorlatokat, ahogy elvárták tőle.

A nőknél Csillag Tünde végig kiegyensúlyozott, erős és magabiztos gyakorlatokat mutatott be. Másodikként az olimpikon Böczögő Dorina végzett, míg a harmadik helyen holtverseny alakult ki Divéky Luca és Makra Noémi között.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány elmondta, összességében elégedett a női válogatott teljesítményével, voltak ugyan rontások, de ez az őszi szezon első versenye, és a hibákkal számoltak is.

Eredmények, Prolan országos bajnokság, egyéni összetett:

nők:
1. Csillag Tünde (Delfin SI SE) 52,700 pont
2. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 51,600
3. Divéky Luca (KSI SE) 51,200
Makra Noémi (TC Békéscsaba) 51,200

férfiak:
1. Tálas Bence (Vasas SC) 81,850 pont
2. Dudás Norbert (FTC Ybl Tervező) 81,550
3. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 81,350

Szombaton és vasárnap a szerenkénti döntőket rendezik a Tornacsarnokban.

 

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS