Néha csak ámulunk és bámulunk, hogy gyerekeink milyen okos dolgokat mondanak, és számunkra lehetetlennek tűnő feladatokat oldanak meg játszi könnyedséggel. Ilyenek a mai gyerekek? Vagy ez már a tehetség első megmutatkozása? Szülőként honnan tudhatjuk, hogy csodagyerekünk van?
Családunk legkisebb sarja, az öt éves Soma, már első megszólalása óta feltűnően választékosan, felnőttekre jellemző szókészlettel társalog. Egy közös játék alkalmával, amikor párnákból és takarókból búvóhelyet, az ő szavaival élve: ungi-bungit készültünk összerakni, megállásra intett és azt mondta: „Várjunk csak, előbb tervezzük meg!” – azzal papírt és ceruzát vett elő az „irodájából”, és rajzolni kezdett. Máskor leül mellém a kanapéra, beszédes, zöld szemét rám emeli, apró, puha tenyerét a karomra teszi és így szól: „Méretet vennék rólad, mert az oviban szoknyaruhát varrok…” vagy „átállítsam a képernyővédődet a telódon?” Majd finoman kézbe veszi, simogatja a mobilt, és csalódottan közli: „Elég kevés képed van, majd Viber-en küldök!”
Nem mellesleg hegedülni tanul. Tehetséges, sokoldalú, kiváncsi? Vagy már az anyatejjel szívta magába a virtuális világhoz való villámgyors alkalmazkodást? Nem tudom a választ. És azt sem tudom, hogy 15 éves, autizmussal élő Gergő fiam, hogyan képes a 3000 db-ból álló Lego lakóbuszt fél óra alatt összeállítani, vagy miként tudja memóriája egy egész estés rajzfilm teljes szövegét befogadni angolul, és még utána hetekig visszaidézni?
„Minden gyermek tehetséges, de a kora gyermekkorban felismert, kimagasló értelmi szint gyakran csak felnőtt korban manifesztálódik különleges teljesítményekben.” – mondja Lewis M. Terman, amerikai kutató, a nagyon tehetséges emberek életút-kutatásának úttörője. Több mint harmincéves után követéses vizsgálatból kiindulva úgy vélte, hogy a gyermekként elért intelligencia hányados az élet folyamán nem változik, de hozzátette, hogy az érvényesüléshez az intelligencia önmagában kevés. Kutatási csoportjából azok, akik felnőttként sokra vitték, nemcsak magasan intelligensek voltak, hanem motiváltak, szorgalmasak, és a szociális környezet, a család is nagyon pozitívan, ösztönzőleg hatott rájuk. – írta a kutató.
Hosszú éveken át hallhattuk a szlogent, hogy „a tehetség utat tör magának”. Az utóbbi évtizedek tehetségkutatása azonban új felismerésekhez vezetett, ami összecseng azzal, amit Czeizel Endre professzor is megfogalmazott: „A tehetséget keresni kell!”
Régi igazság, hogy a szülő ismeri legjobban gyermekét, és az iskolával szorosan együttműködve lehet a gyerekeket „felfedezni”. Ez a munka nagyon összetett és bonyolult, itthon a Nemzeti Tehetség Program fogja össze, és regionális tehetségpontok látják el tanácsokkal a szülőket és a pedagógusokat.
Hogy szülőként mégis mit tegyünk, ha valamiben igazán tehetségesnek látjuk a gyermekünket? – erre a kérdésre – a szakmaiságon túl – dr. Gyarmathy Éva pszichológus, a Magyar Tehetséggondozó Társaság tagjának szavai adnak választ: „A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek, hitük mellett szeretetre és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.”
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com
idobenvagy(at)gmail(dot)com
yoursunnyside.hu
