“Csodálatos és izgalmas este volt” – Montella

Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője boldogan nyilatkozott a CSU Craiova elleni győzelem után, amellyel a piros-feketék összesítésben 3-0-val bejutottak az Európa Liga play-off körébe, ahol a csoportkörbe jutásért a macedón Shkendija lesz az ellenfél.

“Csodálatos és izgalmas este volt. Már akkor libabőrös lettem, amikor Bonuccit és Bigliát köszöntötték a szurkolók. A közönség megérdemelte ezt a győzelmet és úgy érzem, hogy valami egészen nagy dolgot hoztunk létre a rossoneri családdal. Örömmel tölt el, hogy újabb kapott gól nélküli mérkőzést tudhatunk magunk mögött, a védekezésünk egyre erősebbé válik. Idén nagyszerű specialistáink vannak a rögzített szituációk elvégzéséhez és az ebben rejlő potenciált már az odavágón láthattuk. Tizenegyesek? Több választási lehetőségünk is van. Kessié nagyon jó, Rodriguez 10-ből 10 és Jack is remekül rúgja a büntetőket.” – mondta Montella a meccs után.

“Mentális szempontból sokat javultunk. Úgy gondolom, hogy a második félidőben kevésbé volt intenzív a mérkőzés, ami a hőségnek tudható be. Nagyon elégedett vagyok, az új játékosok elég hamar beilleszkedtek. A rajongók megmutatták szeretetüket és augusztus 3-án, ilyen melegben a strandok helyett megtöltötték a stadiont egy nem túl rangos ellenfél elleni meccsen. Reméljük, hogy még sok ilyen esténk lesz és ez rajtunk múlik.”

“Donnarumma? Nagyszerű mérkőzést játszott és örülök annak, hogy a szurkolók üdvözölték. Nyugtalanító nyár volt számára, ahogy nekünk is, mert Gigio olyan számunkra, mintha a fiúnk lenne. Amikor egy fiú egy kicsit megbotlik, csak várni kell arra a pillanatra, hogy megölelhesd. Ezúttal a szurkolók megmutatták apai oldalukat. Gigio ezúttal is erősen kezdett és kiemelkedő védést mutatott be. Conti? Nagyon hasonlít Abatéra és lenyűgözött a teljesítménye. Cutrone? Nagyon fiatal csapatunk van és a srácok jól fejlődnek. Patrick maradhat a Milanban és bizonyíthat. Bonucci és Biglia? Azt gondolom, hogy a következő mérkőzésen biztosan láthatjuk őket. Bacca? Ő egy nemzetközi szintű csatár és nem vált értéktelenné számunkra. Hoztam bizonyos egyértelmű döntéseket, de ő továbbra is a Milan játékosa és része a klubunknak. Niang? Nagyszerű mérkőzést játszott. Megértem, hogy néhány szurkolónak jó a memóriája, de azt szeretném, ha a pályán nyújtott teljesítménye alapján ítélnék meg.”

“Fassone és Mirabelli? Kiváló volt az átigazolási stratégia és mindent nagyon gyorsan véghez vittek. Számos fiatal és tehetséges játékosunk van, mint Calhanoglu, Rodriguez, André Silva vagy Musacchio. Úgy érzem, hogy mindannyiuk előtt nagy jövő áll.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS