Csóka Nándor és Cservenka Róbert is bronzérmes Usti Nad Labemben, az erős Grand Prix versenyen

A magyar csapat az eseményt felkészülésnek használja a felnőtt férfi Európa-bajnokságra, és kemény munkából érkezett Csehországba. A csapat azon tagjai, akik már nincsenek versenyben, rengeteget kesztyűztek a többi nemzet versenyzőivel, és mindenki azon dolgozik, hogy a május végi Európa-bajnokságra legyen megfelelő formában. Bertók Róbert értékelte az elődöntőben látottakat: “Csóka Nándi viszonylag jól kezdte az első menetet, és főképpen, amikor már nem ment annyira előre, hanem elkezdett a kontrákra építeni. Ez volt az ellenfele taktikája is, akkor lett eredményesebb, így 3:2-re hozta az első menetet. Több, és pontosabb első kezet kértem tőle, valamint azokra a hátsó kezeket, de a sok dulakodás széttörte a második menetet, amit az örmény kapott 3:2-re.Elmondtam Nándinak, hogy a harmadik menet fog dönteni, és több kettes, valamint hármas kombinációt kell ütnie, hogy elkerülje az egyes ütésekbe való beleesést. Nándi nagyon szép találatokat vitt be, amivel teljesen elbizonytalanította az ellenfelét, akinek, csak egy-két mozzanata volt az utolsó menetben. Döbbenten vettük tudomásul, hogy a tiszta harmadik menetet az örménynek adták oda, és ezzel a mérkőzést is. Nem tudom, hogy mit néztek a bírók, de nem azt a meccset, amelyiket mi, az biztos. Cservenka osztrák ellenfele jó fél fejjel magasabb volt, ezért a taktika egyértelműen az volt, hogy ütésekkel kerüljön közel, és zárja le az elmozgás útját. Az osztrák valamivel élénkebben kezdte az első menetet, amit el is vitt a bíróknál. A második menetben Robi magasabb fokozatra kapcsolt, és megnyerte a középső felvonást. A harmadik menet bármelyik versenyzőnek adható lett volna, de az osztrák kapta. Robi mindent megtett a győzelemért, és végig rohamozta az osztrák versenyzőt, aki a folyamatos fogásokkal részben hatástalanítani tudta a támadásokat. Robi hosszabb rehabilitációból tért vissza, és a tavalyi OB óta gyakorlatilag ez volt az első komolyabb versenye, ahol jól szerepelt,” – foglalta össze a harmadik versenynapot Bertók Róbert szövetségi kapitány.