“Csúcsévek jönnek a magyar úszósportban”

Nem csak a jövő évi riói olimpia, hanem a 2017-es budapesti és balatonfüredi vízes világbajnokság is nemzetközileg is kiemelkedő, “csúcseseményt” jelent a magyar úszósport számára – hangsúlyozták a MOB és a Magyar Úszó Szövetség képviselői a két szervezet közötti hétfői konzultáción.

A Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn indította útjára a hazai sportági szakszövetségekkel közös – hagyományos, olimpia előtti – egyeztetését, melynek középpontjában ezúttal a riói olimpia áll. Az első napon a rögbi, a judo és az úszó szövetség vezetői ültek asztalhoz a MOB székházában. A megbeszéléseken – a gyakorlatnak megfelelően – a Sportkórház (OSEI), az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Antidopping Csoport képviselői is részt vesznek.

A Fábián László MOB-sportigazgató által vezetett konzultációs programpontok közt többek közt a kvalifikáció állása, a riói utazás és szállás, az egészségügyi és doppingellenes, valamint jogi és adminisztrációs feladatok, továbbá a nemzetközi és marketing kötelezettségek áttekintése szerepel. Napirendre kerül az eredményesség, a tudományos illetve infrastrukturális háttér és az utánpótlás-nevelés is.

A Gyárfás Tamás elnökkel érkező úszók bevezetésként látványos videóval emlékeztek vissza a nyári, kazanyi vb-sikerekre, Hosszú Katinka, Cseh László, Verrasztó Dávid, Kapás Boglárka, Gyurta Dániel, Olasz Anna érmeire, Risztov Éva kvótaszerzésére. Az elmúlt időszak eredményességéhez hozzátartozik, hogy idáig 18 magyar sportoló úszta meg az olimpiai szintet, van köztük, aki több számban is.

Gyárfás Tamás a riói felkészülés mellett a 2017-es hazai rendezésű FINA-világbajnokság tekintetében is együttműködést kért a MOB-tól. A közeljövővel kapcsolatban kifejtette, hogy mivel az úszószámok döntőit Rióban a késő esti-éjszakai órákban rendezik, ezért meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy az érintett versenyzők ennek megfelelően tudjanak itthon is az edzőtáborokban készülni.

Kiss László szövetségi kapitány elmondta, több esemény lesz még jövő nyárig, ahol hivatalosan meg lehet úszni az olimpiai szintet: ilyen a rövidpályás Eb, az áprilisi országos bajnokság és a májusi londoni kontinensviadal. 

Dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató a felnőttek sikerei mellett a tbiliszi EYOF-on szerepelt fiatalok, Késely Ajnáék eredményeihez is gratulált. A sportvezető az olimpiával kapcsolatos tájékoztatójában aláhúzta: a MOB-tól minden versenyző megkapja a figyelmet a riói jó szerepléshez. 

“Húsz-huszonkét sportágban 150-160 sportoló részvételét tartjuk reálisnak, ami a tagországok tekintetében közepes méretű olimpiai csapatnak mondható” – magyarázta Nagy Zsigmond, majd az utazással, szállással kapcsolatos részletekre is kitért.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott, hogy az olimpia helyszínén “Magyar Házat” terveznek berendezni, mely többek közt a 2017-es vébét is népszerűsítené. Hozzátette: a közeljövőben az olimpiára készülő sportolók útmutatást fognak kapni a szponzori vállalásokkal kapcsolatban.

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője a doppingellenes kötelezettségekre, vizsgálatokra hívta fel a figyelmet, dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes a sporttudományos háttér fontosságát hangsúlyozta.

A judósok megbeszélésén dr. Tóth László elnök elmondta, 8-10 kvótát tartanának reálisnak, ami a jelenlegi kvalifikációs ranglistán való pozíciók alapján nem elérhetetlen…

Az olimpiai sportágakkal párhuzamosan az ötkarikás programban nem szereplő sportágakkal is megkezdődik a párbeszéd.

(MOB/VF)

Forrás: www.mob.hu – RSS