Curling EB: A női csapat a „B” divízió bajnoka

November 19. és 25. között a skóciai Braeheadben került megrendezésre a női és a férfi B divíziós Európa-bajnokság, ahol női válogatottunk aranyérmet szerzett, ezzel kiharcolta a jogot arra, hogy jövőre a magyar válogatott Európa legjobbjai között az A divízióban versenyezzen.

Női csapatunk kilenc csoportmérkőzéséből nyolcat megnyert, pusztán Törökországtól kapott ki 5-3 arányban. Így a rájátszásba az első helyen kvalifikálta magát, ahol az alapszakasz negyedik helyezettjével, Hollandiával játszott. Az elődöntőt csapatunk 9-8-ra nyerte meg, és bejutott a döntőbe. Ott ismét Törökország volt az ellenfél, és a magyaroknak sikerült revansot venniük az alapszakaszbeli vereségért. Palancsa Dorottyáék 6-5-re győzték le a törököket.

Válogatottunk már a döntőbe jutással kivívta a jogot arra, hogy 2015 után jövőre ismét az A divízióban szerepelhessen a magyar női nemzeti csapat. A B divízió megnyerésével pedig jogot szerzett arra, hogy egy két győzelemig tartó úgynevezett “Challenge” mérkőzéssorozatot vívjon az A divízió nyolcadik helyezettjével a világbajnokságon való indulás jogáért. A vb-n való részvétel egyben olimpiai kvalifikációs versenyt is jelentett.

Az olaszok ellen összecsapásokon először 13-10-re, majd 8-6-ra vereséget szenvedtek a lányok , így nem lehetnek ott a jövő márciusi pekingi világbajnokságon.

“Nehéz Eb volt, de sokkal pontosabban játszottunk, mint két évvel ezelőtt a B divízióban. Tényleg fontos volt az, hogy odakoncentráljunk minden meccsre, mert minden ellenfél erős volt.” – nyilatkozta Palancsa Dorottya csapatkapitány.

A magyar férfi és női válogatott lemarad a pjongcsangi olimpiáról, de Palancs Dorottya Kiss Zsolttal a 2017-es vegyespáros vb-n még megszerezheti az olimpiai részvétel jogát.

A magyar női válogatott tagjai: Palancsa Dorottya (skip), Miklai Henrietta, Kalocsai Vera, Sándor Nikolett, Biró Bernadett. Edző: Palancsa Zoltán

Férfi válogatottunk hét csoportbeli mérkőzéséből négyet megnyert, így úgynevezett “Tie-break” mérkőzést vívott az alapszakaszból való továbbjutásért. Ezen a mérkőzésen 7-5-ös vereséget szenvedett Észtországtól, így nem jutott tovább. Ez az eredmény azt jelenti, hogy férfi válogatottunk jövőre is a B divízióban fog játszani.

(MOB/curling.hu Fotók: worldcurlong.org) 

Forrás: www.mob.hu – RSS