Da Costa: A veszély teszi exkluzívvá az F1-et

F1

2016. február 14. vasárnap, 18:39

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Két részre oszlik az autós társadalom azt illetően, hogy szükség van-e a pilótafülkék fokozottabb védelmére az F1-ben – a Red Bull korábbi tartalékpilótája az ellenzők táborát erősíti.

Elég sok időt kellene visszamenni az időben, hogy megkeressük, melyik változás tette olyan radikálissá az F1-es autók kinézetét, mint amilyenné várhatóan a pilótafülke köré szerelt „halo” teheti. A tervezet akár már jövőre testet ölthet, de nem mindenki örül neki: vannak, akik teljes mértékben támogatják, arra hivatkozva, hogy a biztonság az első, mások pedig elutasítják, mert tradicionálisan olyan kategóriáról van szó, ahol a pilóták feje mindig teljesen látható volt a közönség számára.

Antonio Felix da Costa – aki a DTM-ben a BMW-t, a Formula-E-ben az Agurit erősíti – az utóbbiak táborát erősíti, de másféle érvekkel támasztja alá véleményét. „Bármi, amit három, négy, vagy öt éven belül bevezetnek az F1-ben, az meg fog jelenni minden open wheel-sorozatokban is” – nyilatkozta a portugál pilóta a Motorsport.com-nak. „Úgy vélem, hogy a fő ötlet ez, hogy az F1 példát mutasson más szériáknak.”

„Jó dolog, hogy manapság minden biztonságosabb, hiszen szinte nincsenek halálos balesetek, ami nagyon fontos. De pilótaként szerintem fontos, hogy a veszély jelen legyen valamilyen szinten. Talán nem túl helyes ezt mondani, de épp emiatt van 20 versenyző a sorozatban, nem pedig 100 ezer, és így is kellene maradnia.”

Da Costa szintén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy régebben azért nem feltétlenül így gondolkoztak a sportág szekerét húzók. „Biztonságosabbak lesznek? Igen” – utalt a portugál a fedett/félig fedett pilótafülkékre. „De mióta is vannak nyitott fülkék az F1-ben? Szívesen éltem volna a nyolcvanas, kilencvenes években, mert minden egyszerűbb volt, és sokkal kevesebbet politizáltak. Csak egy pilótára és egy autóra volt szükség.”

Lucas di Grassi, aki már korábban versenyzőként is megjárta az F1-et (2010-ben egy szezont töltött a Virgin színeiben), viszont már másképp látja a helyzetet. „Ha minden jól megy, a pilótafülkék olyan zártak lesznek, mint a prototípusoknál. Aerodinamika és a versenyző biztonsága szempontjából ez a legjobb megoldás” – mondta a brazil.

Forrás: www.formula.hu – RSS