Coma begyújtotta a rakétákat. A tegnapi második helyezett motoros sokat tudott növelni az előnyén a legnagyobb kihívóival szemben, Cyril Despres hátránya már 2 perc 52 másodperc, annak ellenére, hogy a francia a második helyen ért célba a szakaszon. Az autósoknál a tegnapi rémálom után a mennyekben érezheti magát Nasser Al-Attiyah, hiszen a legjobb idővel fejezte be a második szakaszt.
295 kilométer volta második napi penzum a versenyzők számára, amely már kétségtelenül komolyabb kihívás. Mac Coma, akinek tegnap megmutatták a többiek, hogy ha nem figyel oda, elvehetik tőle az első helyet, ma mindenkinél jobb időt ért el, és ezzel élete 17. Dakar szakaszgyőzelmét aratta. Utána a legnagyobb riválisa, Cyril Despres érte el a legjobb időt, tehát úgy tűnik, folytatódik a két KTM-es egymás elleni harca ezen a Dakaron is. Despres reggel még a 13. helyről rajtolt, a szakaszon megelőzte Olivier Pain-t, Pal Anders Ullevalseter-tés Quinn Cody-t is. A CP1-en még az első helyen állt, de az utolsó 50 kilométeren, egy hosszú dűnés részen Coma megelőzte, és 1 perc 18 másodperces előnnyel ért be a célba. A harmadik helyen a katalán Joan Barrad Bort fejezte be a szakaszt, aki a Marokkó Rallyn két szakaszon is az első helyen végzett.
A 38. helyen kezdte a napot Nasser Al-Attiyah, és úgy tűnik, hogy az első napi drámai események után rendesen felszívta magát a katari versenyző. A CP1-en már a 12. helyen állt, tehát közel 200 kilométeren
17 autót előzött meg, köztük Stephane Peterhanselt is, aki közel egy perccel ment rosszabb időt a címvédőnél. Napközben még Robby Gordon is vezetett egy ideig, a CP1-en ugyanis az övé volt a legjobb idő, úgy tűnik tehát, hogy a Hummer szerelői nehéz, de sikeres éjszakán vannak túl. A dűnéken azonban Mr. Dakar jobban teljesített, az amerikai pedig a harmadik helyen ért célba.
A quadosoknál az urugay-i Sergio Lafuente nem tudta megismételni a tegnapi szakaszgyőzelmét, ugyanis Lukasz Laskiewic megelőzte, és ő érte el a legjobb időt. A kamionoknál Gerard De Rooy éppen a Santa Rosa-ból induló szakaszon, még 2009-ben tudott utoljára nyerni, így érthetően boldog volt, hogy a legjobb időt autózta. A hab a tortán, hogy a második helyen csapattársa, Hans Stacy érkezett be a célba.
Szalay Balázs és Bunkoczi László a 64. helyen ért célba, mert valószínűleg melegedett az üzemanyag, és egy órát kellett várniuk, hogy folytatni tudják a versenyt. Később sikerült továbbmenni, de 17 kilométerrel a cél előtt eltörött a szervo, így igen nehéz napja volt a magyar párosnak. A Sebestyén-Bognár kettős még nem ért be a célba, a CP1-en a 114. idővel hajtottak át.
Forrás: www.dakar.com