Dán kézilabdás invázió a Tromos-csarnokban

Amióta az Elektromos SE korábbi négyszeres férfi bajnok kézilabda csapata gyakorlatilag eltűnt a süllyesztőben, még több kézilabda eseménynek ad otthont a „Tromos” egyébként minden igény kielégítő, Népfürdő utcai csarnoka. Alig tudtak helyet szorítani a Dániából érkezett kéziseknek, akiket az egykori Vasas-játékos, az ott  élő Mezei Hajnalka hozott ide edzőtáborozni.

„Gódor Mihály hozott fel Dunaújvárosból a piros-kékekhez 1984-ben, ahol egészen 1991-ig játszottam, miközben 1989-ben egy súlyos térdsérülés a válogatott keretbe történt behívásom idején derékba törte a pályámat” – mesélte Hajnalka, aki a dánok számára kimondhatatlan keresztneve helyett ott a Hanna nevet vette fel. „- 1991-ben előbb Izlandon, Keflavikban voltam játékosedző, majd a dániai Svendborgban – Jan Pytlick keze alatt is dolgoztam – két év után befejeztem. Dániában előbb szakedzőit végeztem, majd a testnevelő tanári diplomát is megszereztem. Mindmáig ott élek a férjemmel.”

– es hogyan került most ide, a 63 fős csapatával?

Mezei Hajni, HannaHárom éve belevágtam ebbe a vállalkozásba, amelynek lényege: sportutazásokat és edzőtáborozásokat szervezek Magyarországra és más országokba, illetve Dániába is. Nagy örömömre az eddigiek során mindenki olyan barátságosan tárgyalt velem, mintha nem is mentem volna el huszonévekkel korábban. Ezek az 1998-99-es születésű fiatalok egy évre beköltöztek a dániai száztíz sportakadémia egyikébe, a „Hellebjaerg Idraetsefterskolo”-ba és szervezésemmel, hét szaktanárral együtt vállalkoztak erre a kirándulásra. Mondhatom, úgy a körülményekkel, mint a szakmai lehetőségekkel maximálisan elégedettek vagyunk.”

 – Milyen programot bonyolítottak le?

„Minden nap kiadós edzéseink voltak, mellette edzőmérkőzésekre is sor került. Lányaink a Vasassal döntetlent értek el, a fiúk vesztettek a Ferencváros ellen. De az eredményeknél sokkal fontosabb volt a sokoldalú tapasztalatszerzés és a városnéző kirándulások lehetősége.”

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: