Dánia minden számolgatást felrúgott!

A döntőben most már semmi sem lehetetlen

,,Ezért szép a sport, mert minden előfordulhat benne” summázta véleményét az egykori világválogatott játékos, a tévéközvetítés stúdióbeli szakkommentátora, Kovács Péter. Ami azt is jelenti, hogy – sokadmagával együtt – ő is inkább a horvátokra voksolt az előzetes esélylatolgatás során.

     Ám más valamiről vélekedni és megint más látni azt, ami a pályán történik, ami olykor felrúg minden, előzetes okoskodást, számolgatást. A horvátok favoritként léptek pályára, hogy azután a mérkőzés kétszer harminc perce során még a közelébe se kerüljenek a győzelem reális megszerzésének lehetőségéhez. Ulrik Wilbek edző nagy taktikus és ezt meg is teheti, hiszen a kispadon is kiváló játékosok ültek ez alkalommal is, akik közül tetszése szerint válogathatott. A dánok mozgékony védekezése kellő erővel párosult és a papíron nagyobb lövőnek számító horvátokat gyakran lövéshez sem engedték jutni, vagy élő falukkal egyszerűen ,,letakarták” őket.Wilbek_Ulrich_Dánia.jpg

                              Ulrik Wilbek, a dán sikerkapitány

     A Veszprémet is megjárt, korábbi kétszeres olimpiai bajnok horvát kapitány, Slavko Goluza ez alkalommal már a start pillanatától szorult helyzetből indult csatába csapatával.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.