Daniel Maldini debütált a Milanban a Serie A-ban

Eljött a várva várt nagy nap: a Maldini-dinasztia legfiatalabb tagja 18 évesen, 3 hónaposan és 22 naposan bemutatkozott a Serie A-ban.

Ugyan a piros-feketék csak 1-1-es döntetlent játszottak a Hellas Verona ellen és nagy lehetőséget szalasztottak el a felzárkózásra, azonban ez a nap minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad, ugyanis pályára lépett Cesare Maldini unokája és Paolo Maldini fia, Daniel Maldini.

A 18 éves támadó ebben a szezonban már rendszeresen az első csapattal edzett és tavaly nyáron néhány felkészülési mérkőzésen lehetőséget is kapott a játékra, ám egészen a mai napig tétmeccsen nem lépett pályára. Daniel a Hellas Verona elleni olasz bajnoki meccs 93. percében Samu Castillejót váltotta a pályán és történelmet írt.

Daniel Maldini lett a Milan történetének első olyan játékosa, aki 2000 után született és pályára lépett a Serie A-ban. A fiatal tehetség az édesapjával és nagyapjával ellentétben nem védő, hanem a támadó-szekcióban jeleskedik. A kis Daniel szélsőként, csatárként és irányítóként egyaránt bevethető.

Érdekesség, hogy 35 év telt el Paolo Maldini és 65 év Cesare Maldini debütálása óta.

Cesare Maldini: Milan-Triestina 4-0 (1954.09.19.)
Paolo Maldini: Udinese-Milan 1-1 (1985.01.20.)
Daniel Maldini: Milan-Verona 1-1 (2020.02.02.)

Egyébként Danielnek van egy bátyja, Christian, aki 5 évvel idősebb nála és korábban évekig a Milan utánpótlásában játszott, de a felnőttek között nem mutatkozott be. Christian – akinek posztja középhátvéd – jelenleg a negyedosztályú Pro Sesto játékosa.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS