Daniel Maldini ma ünnepli 19. életévét

Daniel Maldini, a Milan fiatal tehetsége ma ünnepli a 19. születésnapját.

Daniel a Rossoneri utánpótlásában nőtt fel és idén februárban 18 évesen, 3 hónaposan illetve 22 naposan mutatkozott be a Serie A-ban egy Hellas Verona elleni bajnokin. Az olasz játékos az elmúlt hónapokban 5 tétmeccsen kapott lehetőséget az első csapatban.

Pár évvel ezelőtt nagyot ment az interneten az a videó, amely a Milan eddigi utolsó, 2007-es BL-győzelme után készült. A játékosok a gyerekeikkel ünnepeltek a San Siro gyepén, Clarence Seedorf szlalomozott a lurkók között, egészen addig, míg jött Paolo Maldini kisebbik fia, Daniel aki apját másolva egy tökéletes becsúszással szerelte.

 

Aki látta a videót, egyből azt gondolhatta, Cesare és Paolo után a harmadik generáció is egy védőfejedelmet ad az olasz futballnak, de Daniel manapság már az ellenfél kapuja előtt jeleskedik.

“Apu mindig segít és tanácsokkal lát el. Azt szokta mondani, hogy ne szálljak el, mindig maradjak két lábbal a földön, és legyek szerény a pályán és azon kívül is. Apu a védelem vezére volt, nekem viszont a támadás megy jobban, irányítóként vagy árnyékékként is tudok játszani. Hogy mik az erényeim? A pontrúgásaim és az, hogy képes vagyok a többieknél előbb lereagálni a helyzeteket, valamint egy-két érintésből játszani.” – nyilatkozta korábban Daniel, aki sebesség és rúgótechnika terén sem áll rosszul.

A 19 éves támadónak a nyáron több ajánlata is volt, azonban a klub úgy döntött, hogy nem engedi el a fiatal tehetséget, aki tavaly novemberben egy 2024 nyaráig szóló szerződést kötött a Rossonerivel.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS