
Dante jobb teljesítményre törekszik.
Dantéról a napokban többször is a cikkeztek az újságok, voltak, melyek a teljesítményét boncolgatták, mások lehetséges távozását vetítették elő.
A brazil védő teljesítményét legutóbb maga Franz Beckenbauer is bírálta. A Császár szerint Dante túl sok hibát vétett az elmúlt időszakban: ,,Franz egy legenda, ha ő ilyesmit mond, akkor számomra az azt jelenti, hogy hallgatok rá, csendben maradok és dolgozom az ügyön” – mondta a játékos.
A teljesítményével ő maga sem elégedett: ,,Jó, hogy beszélhetek erről. Az év végére már nem voltam friss. Sem fejben, sem a lábaimban. Ez az év nagyon nehéz volt fizikálisan. A Konföderációs Kupa kicsinált.”
A szünetet követően viszont ismét a legjobbját kívánja hozni. S mindezt a Bayernnél. Kedden jelentek meg kétes hírek azzal kapcsolatban, hogy a Manchester United érdeklődése már olyan komolyságú, hogy Dante kész lenne akár már télen Angliába igazolni.
A brazil lapértesüléseket mind a játékos, mind a játékos ügynöke cáfolták. ,,Dante szerződése még két évig tart, mi egy új szerződésről akarunk tárgyalni. Egyelőre nincs megállapodás, a Bayernre várunk. Nem vagyunk kapcsolatban egyetlen más csapattal sem. De a futballban sosem lehet tudni” – nyilatkozta Dante ügynöke, aki azt azonban hozzátette, a jövőben Anglia is egy lehetőség lehet a játékos számára.
Dante szerdán ezt mondta a pletykákról: ,,Hallottam róluk, pillanatnyilag sok a spekuláció. Én örülök, hogy itt lehetek, most a világ legjobb klubjánál vagyok. Csak akkor pakolok és búcsúzom el, ha a Bayern mondja, hogy menjek. A Bayernnél mindent megkapok, amiről egy játékos álmodozik.”