Dárdai helyett Bernd Storck a szövetségi kapitány

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat – közölte hétfőn honlapján a hazai futballszövetség (MLSZ).

 bernd-storckAz mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint az MLSZ elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott, a német élvonalbeli Hertha BSC ugyanis nem járult hozzá, hogy Dárdai a berlini klubkötelezettsége mellett a továbbiakban is maradjon a magyar válogatott kapitányi posztján.
A március óta az MLSZ sportigazgatójaként, majd az U20-as nemzeti csapat szövetségi edzőjeként is dolgozó Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, s az 52 éves német szakember a közlemény szerint számíthat Dárdai szakmai támogatására is.
Az MLSZ kérésére a Hertha 2014 szeptemberében az akkor még utánpótlásedző Dárdait előbb két hónapra, majd 2014 decemberében a selejtező sorozat egészére elengedte, azzal a kikötéssel, hogy ha az edző feladatköre megváltozik, akkor kezdeményezheti az elengedés visszavonását.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a váltással kapcsolatban azt mondta: a szövetség tudomásul vette és tiszteletben tartja a Hertha BSC döntését, amelyet ugyanakkor „a két fél által korábban aláírt szerződés alapján jogilag, és az elmúlt nyolc hónap tapasztalatai alapján szakmailag is nehezen indokolhatónak tart”.
„Pár héttel a magyar férfi válogatott számára sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzések előtt ugyanakkor – a Herthával történt hosszas egyeztetések után – most nincs értelme a jogászkodásnak, egy hónapokkal később véget érő esetleges per visszamenőleg nem oldaná meg az őszi kapitánykérdést” – tette hozzá Csányi Sándor, aki egyúttal megköszönte a berlini egyesületnek, hogy a „nehéz időszakban” hozzájárult Dárdai magyarországi szerepvállalásához. „Úgy tűnik, most ők szorulnak a mi sportszerű hozzáállásunkra, ami az elmúlt szűk egy év eseményei alapján kötelességünk. Külön köszönet illeti a fiatal kapitányt, aki dupla terhelés mellett is versenyben tartotta a magyar válogatottat, és reményt adott a magyar szurkolóknak.”
Az MLSZ elnöke kitért rá: a szövetség szándéka az volt, hogy az Eb-selejtezőket Dárdai vezetésével fejezze be a nemzeti csapat, de december óta készülniük kellett arra is, hogy a Hertha esetlegesen felmondja a korábbi megállapodást.
„Erre a helyzetre is készülve március óta a magyar labdarúgás szolgálatában dolgozik Bernd Storck, akit Dárdai Pál ajánlása alapján nevezett ki az MLSZ sportigazgatónak” – mondta Csányi Sándor, s kijelentette, a német szakember az U20-as világbajnokságon bizonyította, hogy a német futballkultúra és szakmai hozzáértés komoly segítséget jelenthet a magyar labdarúgásnak.
„Abban bízunk, hogy Storck irányításával ősszel valóra válhat a Dárdai-csapat által visszahozott remény: a magyar válogatott harminc év után ismét kijuthat egy világeseményre” – zárta nyilatkozatát az MLSZ elnöke.
A német szakember – aki júniusban nyolcaddöntős volt az új-zélandi világbajnokságon a magyar U20-as válogatottal – kedden sajtótájékoztató keretében mutatkozik be hivatalosan, és az őszi selejtező-mérkőzésekkel kapcsolatos elképzeléseit is akkor ismerteti.
Storck korábban különböző feladatkörökben Németországban dolgozott a Hertha BSC-nél, a VfL Wolfsburgnál, a Borussia Dortmundnál és a VfB Stuttgartnál. Emellett a szerb Partizan Beograd és a görög Olimpiakosz alkalmazásában is állt, s a kazah válogatottat is irányította.