Dárdai kiakadt a felelőtlen csapatkapitányára: „Nincs szükségem olyan játékosra, aki csak megzavarja a csapatot”

Dedryck Boyata, a Hertha BSC belga válogatott csapatkapitánya a tavaly december végi Freiburg elleni bajnokin játszott utoljára, majd lábközépcsont-törés miatt három hónapig harcképtelenné vált. A védő – Dárdai Pál és Arne Friedrich sportigazgató ellenére – meghívót kapott a belga válogatottba, ahol a fehéroroszok elleni 8-0-s, kiütéses sikerrel végződő vb-selejtezőn úgy játszott egy félidőt csereként, hogy a klubjában még azóta egyetlen egyszer sem edzett.

A történtek után joggal akadt ki Dárdai Pál vezetőedző, miután a bekk a visszatérést követő első edzésén combhajlító-izom sérülést szenvedett. A magyar szakember nem rejtette véka alá a véleményét, rendkívül dühösen nyilatkozott a felelőtlen játékosáról.

Ha egy játékos három hónapig nem csinál semmit, majd játszik egy félidőt, akkor ilyen dolgok történnek. Az első edzésen sérülést szenvedett. Tehát a teste egyáltalán nem volt felkészülve. Amikor újra fitt lesz, igazi rehabilitációs programot, három hét megfelelő felkészülést kap Henrik Kuchnótól (a Hertha fitneszedzője – a szerk.) Ha túléli, akkor beszélhetünk újra Boyatáról – kezdte a Bildnek Dárdai Pál, majd folytatta – Nincs szükségem olyan játékosra, aki fél meccs után újra megsérül. Ez csak megzavarja a csapatot. Akár csapatkapitány, akár nem – ezt meg kell értenie. A Herthának kell lennie az elsőnek, mert itt kap fizetést.

A Hertha 27 forduló után a Bundesliga 14. helyén áll, két ponttal megelőzve a már osztályozót érő 16. helyen álló Kölnt.

Dárdai kemény kritikája: “Rá sem ismertem a csapatomra, megbénultunk”