„Dárdai rájött, hogy repülhet” – főnöke elárulta, miért nem rúgta ki a magyar edzőt

Mint ismeretes, szeptemberben és októberben a német sajtó többször is megpendítette, hogy Dárdai Pált meneszthetik a Hertha felnőttcsapatától – különösen akkor röppentek fel ezek a hírek, miután a berliniek zsinórban három vereséget szenvedtek a Bundesligában és 6-0-ra kaptak ki Lipcsében.

Ekkortájt az is téma volt kint, hogy Fredi Bobic sportigazgató – aki a volt magyar kapitány egyik nyilatkozatával sem volt kibékülve – már az utódját keresi az állítólag a lemondását is felajánló magyar trénernek. Dárdai ekkor úgy reagált, hogy nem érdeklik a (bulvár)sajtóban megjelenő hírek, azokon csak mosolyogni tud.

Bobic friss nyilatkozatából kiderül, hogy nem volt teljesen kizárt, hogy a szakembert leváltják a Herthánál, de a sportigazgató azt is elárulta, miért döntött úgy mégis, hogy ragaszkodik Dárdai maradásához.

Pál rájött, hogy a három vereség és az érzelmi kitörése után akár repülhet is – mondta az egykori német válogatott csatár a DAZN stúdiójában adott interjúban. – De meg akartam neki és a klubnak is mutatni, hogy nekünk nyugalomra és stabilitásra van szükségünk – tette hozzá, majd finoman figyelmeztetett is.

Az igazság az, hogy ezeknek a dolgoknak nem nagyon kellene már megtörténniük a jövőben.

Dárdai vezetésével a Hertha 10 mérkőzésen 4 győzelmet aratott és 6-szor kapott ki, ezzel a berliniek a 12. helyen állnak a Bundesligában.

Dárdai Márton először került be az Európa-bajnoki címvédő keretébe